Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

tanulmányi verseny

Szeretnek versenyezni a kerületi diákok  

Csaknem negyven újbudai tanulmányi versenyt szerveztek 89 kategóriában a 2017/2018-as tanévben az iskolák és az önkormányzat. Voltak köztük tantárgyi, tematikus, iskolán belüli és szabadtéri vetélkedők is. Nem csak a magolásról, a négy fal közötti tanulásról szólt a múlt héten véget érő tanév.

Elismerés a tanulmányi versenyekért  
 

Kiemelkedő eredményeket értek el a kerületi iskolások a fővárosi és az újbudai tanulmányi versenyeken. A legjobbakat külön ünnepségen díjazta az önkormányzat, az okleveleket és jutalomkönyveket Molnár László alpolgármester adta át. Az újbudai diákok különösen jól szerepeltek a matematikai, az informatikai és a helyesírási versenyeken.

Újbuda díjazza a tehetséget  

A tanulmányi versenyek kerületi fordulóin legjobb eredményt elért diákokkal telt meg az önkormányzat nagyterme december 14-én. A helyesírásból, történelemből és angol nyelvből kiemelkedően teljesítő általános iskolásokat Hoffmann Tamás polgármester köszöntötte, majd Molnár László alpolgármesterrel közösen oklevelekkel, könyvekkel jutalmazta.

GULÁG Országos Tanulmányi Verseny indult  

GULÁG Országos Tanulmányi Versenyre várják a diákok jelentkezését október 28-ig a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében - közölte az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő.

Nyaralás közben tanulnak a soltvadkerti tábor lakói  

Csaknem száz 10 és 14 év közötti újbudai iskolás nyaralt, tanult, sportolt a soltvadkerti ifjúsági táborban. A tehetségkutatásra összpontosító nyaralóhelyen játékos formában, az iskolai szokásoktól elrugaszkodva, szórakozással egybe kötve tanulhatták azon tantárgyakat, amelyekben teljesítményük kiemelkedő.

Pedagógiai Napok Újbudán  

A gyerekek, gyerekek…, avagy a megismerésük és fejlesztésük lehetőségei címmel zajlott az idei Újbudai Pedagógiai Napok március 3–17-ig tartó rendezvénysorozata. Újbuda Önkormányzata, az Újbudai Pedagógiai Iroda és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) Budapesti XI. Tankerülete által szervezett esemény megnyitóját a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében tartották.

Népszerűek a természettudományi versenyek  

Népszerűek a természettudományi versenyek

Zajlanak a kerületi tanulmányi versenyek, a jelentkezők száma cáfolja azt a vélekedést, amely szerint a természettudományos tantárgyak nem elég népszerűek a fiatalok körében.

Kihirdették a kerületi tanulmányi versenyek nyerteseit

Hetvennégy díjazottja volt az általános iskolások körében meghirdetett és nemrég lezárult kerületi tanulmányi versenyeknek. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjátadóra az Újbudai Pedagógiai Intézet Erőmű utcai központjában került sor május 29-én.

Kamarazenei Fesztivált rendezett a Weiner  

Kamarazenei Fesztivált rendezett a Weiner

Ünnepi hangversenyt rendezett a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola a Szent Imre Gimnázium Dísztermében. Az intézmény 30 éve minden tavasszal szigorú tanulmányi versenyt tart növendékeinek, akik a vetélkedő záróakkordjaként rendezett Kamarazenei Fesztivál gálakoncertjén mutatják be hangszeres és énektudásuk legjavát.

Oldalak