Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

programok

Programban gazdag advent várja az újbudaiakat  

A várakozás hangulatában tölthetik az újbudaiak az advent időszakát. A kerületi közösségi házak, iskolák színes programokkal várják az érdeklődőket, de lesznek vásárok és jótékonysági gyűjtések is.

Mexikó az ElevenŐszön  

Szeptember 14-16-án újra ElevenŐsz a Bartók Boulevard-on. Most Mexikó színeivel, hangulatával, ízeivel ismerkedhetnek meg a fesztivál látogatói.

Indul az évad a Fonóban  

"Tegnap is ma mentem haza, ma is holnap megyek haza" szlogennel nyitnak a Fonós táncházak. Új sorozat is indul Fonó session néven és lesz hiánypótló Kamasz táncház is. A koncertprogram különlegessége a görög Ross Daly - Kelly Thoma formációja és a Meybahar, az Ötödik évszak, azaz Csoóri Sándor Sündi által alapított népzenei banda. Fellép még a Lisztes-Unger Cimbalom Brothers, a Kárpáti Dódi Priváti Projekt, Porteleki Áron és Czitrom Ádám, valamint a Vodku fiai is.

Idén háromnapos lesz az augusztus 20-ai rendezvény  

Idén három napon keresztül tartanak az augusztus 20-ai nemzeti ünnep központi rendezvényei - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő. A Magyar Ízek Utcája már augusztus 18-án, szombaton megnyílik, és a hosszú hétvége mindhárom napján várja a látogatókat. Szintén mindhárom nap lesznek koncertek. Mások mellett a Tankcsapda is fellép majd a Gellért-szobornál.

Vakáció: szuper délutáni programok  

A közösségi házak tartalmas napközis táborokat szerveznek a környékbeli gyerekeknek, a sportszervezetek intenzív mozgásra sarkallják őket, a képzőművészeti táborok pedig a kézügyességüket fejlesztik majd.

Közeleg a Magyar Festészet napja  

Idén 16. alkalommal ünnepeljük a Magyar Festészet Napját, ezúttal október 18-án. Az eredetileg 2002-ben Újbudáról indult, a festészetet felkaroló civil kezdeményezés, amelyet az önkormányzat is támogatott, mostanra több hetes rendezvénnyé nőtt. A programokról, az elmúlt 16 év történéseiről, a célkitűzésekről Bráda Tibor festőművész beszélt az országos rendezvény sorozatot bemutató sajtótájékoztatón október 4-én.

Erősödik a népzenei vonal a Fonóban

Húsz éve indult a Fonóban a Hagyományok Házával közös, nagyszabású Utolsó óra népzenei gyűjtés, és a mostani jubileum keretében újra eljönnek Budapestre a még élő adatközlők és táncosok. Emellett lesz Első óra program is a Fonóban, ennek keretében azokat a fiatal tehetségeket mutatják be, akik átvehetik a stafétát az idősebb generációtól. - Azt szeretnénk bemutatni, hogy a népzene és a néptánc élő kultúra, aminek folytatása van - mondta Berecz István a Fonó Budai Zeneház népzenei igazgatója.

Oldalak