Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 15. kedd, Teréz

Bölcsődék Napja

Elismerték a bölcsődei dolgozókat  

Polgármesteri dicséretben részesítették a kerületben kimagasló munkát végző bölcsődei nevelőket a bölcsődék napja alkalmából rendezett ünnepségen.

A Bölcsődék Napját ünnepelték Újbudán  


Az ország első bölcsődéje 1851. április 21-én kezdte meg működését. Az évfordulóhoz kapcsolódóan szervezték meg Újbudán a Bölcsődék Napját, ahol öt kisgyermeknevelő vehetett át polgármesteri dicséretet kiemelkedő tevékenységéért. Az eseményen átadták az „Újrahasznosítva szépülünk” pályázat legjobbjainak járó elismeréseket is.

Bölcsődék Napja: példát mutatunk  
 

Országosan is példaértékű tevékenységet folytatnak a nevelők és gondozók az újbudai bölcsődékben – hangzott el a Bölcsődék Napja rendezvényen.

Bölcsődék Napja: díjazták a kisgyermeknevelőket, bölcsődei dolgozókat  

A kerület bölcsődéire nem csak az önkormányzat vezetői, az intézmények dolgozói, hanem egész Újbuda büszke lehet – mondta Molnár László alpolgármester, a hetedik alkalommal megrtartott Bölcsődék Napján a B32 Galéria és Kultúrtérben. Szokás szerint, idén is több kisgyermeknevelő részesült polgármesteri dicséretben és átadták a "Magyar Bölcsődékért" alapított Akócsi Ágnes Díjat is.

Idén is megünnepelték a Bölcsődék Napját  

Hatodik alkalommal tartották a Bölcsődék Napját Újbudán a B32 Galéria és Kultúrtérben. Szokás szerint, idén is öt kisgyermeknevelő részesült polgármesteri dicséretben.

ÚJBUDAI MOZAIK - Bölcsődék Napja 2015 (2015.04.20.)

Bölcsődék Napja alkalmából rendezett ünnepséget Újbuda Önkormányzata a B32 Galériában. 2010 óta ünnep országszerte április huszonegyedike annak emlékére, hogy ezen a napon nyitotta meg kapuit Pesten az ország első – kisgyermekek számára napközbeni ellátást nyújtó - bölcsőde Brunszvik Júlia kezdeményezésére. Az ünnepség keretében a kerület bölcsődéiben kimagasló munkát végzők Polgármesteri Dicséretben részesültek.

Bölcsődék Napja: Kiszámíthatóbbá vált a finanszírozás  

Bölcsődék Napja: Kiszámíthatóbbá vált a finanszírozás
Országszerte ezen a héten tartják a Bölcsődék Napját. Újbuda április 22-én ünnepelt, az állami program egy nappal később volt, Egerben. Molnár László XI. kerületi alpolgármester az újbudai bölcsődékben kimagasló munkát végző dolgozóknak adott át polgármesteri dicséretet.

Bölcsődék Napja - 2013  
 

A kormány három évvel ezelőtt nyilvánította április 23-át a Bölcsődék Napjává, Újbuda Önkormányzata azóta rendezi meg minden évben a kerület összes bölcsődéjének részvételével zajló találkozót. A kerület a jeles napot idén is komoly tartalommal töltötte meg: szakmai konferencián elemezte a pedagógiai terület kihívásait.

Elismerés a bölcsődei dolgozóknak  

A Bölcsődék Napja alkalmából kiemelkedő szakmai munkájuk elismeréséül Polgármesteri Dicséretet kaptak az Egyesített Bölcsődei Intézmények alkalmazottai.