Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Don Bosco ünnepén

Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda január 31-én ünnepelte az iskola fennállásnak 20. és az Óvoda fennállásának 10. évfordulóját. 

20 évvel ezelőtt ezen a napon adta meg az önkormányzat az iskola működési engedélyét. Az előkészítő munkában Dr. Verbényi István plébános atyának volt kiemelkedő szerepe, aki elmondta: Imával és kitartással végül sikerült elérnünk célunkat. Az iskola diákjai és tanárai közös szentmisében ünnepeltek, melyet Dr. Erdő Péter bíboros, prímás érsek celebrált. Bíboros úr prédikációjában hangsúlyozta, hogy ugyan a keresztény vallás nem kötelezi közvetlenül az Egyházat és az egyes embert arra, hogy tanuljon, hogy oktatási intézményeket létesítsen, vezessen vagy látogasson mégis különlegesen is feladatának érzi az oktatást és nevelést. Ez azért is fontos, mert a felnövekvő ember számára a hit ismerete, a hit világa, a hívő ember életritmusa, ünnepei, magatartásformái szervesen illeszkednek világszemléletének, egyéniségének alakulásában, fejlődésében. Emlékeztetett arra is, hogy a nagy tanító rendek nem kulturális ambícióból születtek, hanem irgalmasságból: tanítani akarták a szegény gyerekeket, hogy kenyér legyen a kezükben, hogy jól elsajátítsanak olyan ismereteket, olyan mesterségeket, amelyekkel azután tisztességesen boldogulhatnak az életben. Ezért aktuális ma is, hogy a katolikus iskola megbízhatóan és hatékonyan adja át az ismereteket, olyan képzést adjon, amely növeli a fiatalok esélyét az életben való boldogulásra – mondta a bíboros. Sédyné Esztergár Klára igazgatónő örömmel hangsúlyozta, hogy tapasztalatai alapján egyre több szülő érdeklődik és szeretné katolikus nevelésben részesíteni gyerekeit. A szentmisét követően Kriesch Tamásné által betanított Don Bosco életéből vett jelenetet adtak elő az iskola diákjai. A szentmisén részt vett Dr. Hoffmann Tamás polgármester és Molnár László alpolgármester is. Az ünneplés február 3-án folytatódik, ahol öreg diákok és volt tanáraik számára gála műsort szerveztek, így lehetőség nyílik a nosztalgiázásra, a régi emlékek felelevenítésére. (Az Újbuda TV képes beszámolóját pénteken láthatják a tévében 18 órakor)