Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 15. kedd, Teréz

Óvoda segített óvodának

Óvodák   |   2010, december 7 - 21:41
Nyomtatóbarát változatSend by email
A vörösiszap károsultjainak megsegítésében országszerte számos civil szervezet, alapítvány és oktatási intézmény vállalt részt. Legutóbb a Bogdánffy utcai Fürkész óvoda állt be a támogatók sorába. Az intézmény a szülői munkaközösséggel egyetértésben úgy gondolta, az óvodáknak össze kell tartaniuk, ezért értékes Mikuláscsomagokat szállítottak a Devecseri óvoda lakóinak.

Az oviba járó gyerekek és szüleik lelkes gyűjtőmunkájának eredményeként ruhákat, játékokat, édességeket és némi pénzt csomagoltak össze a Devecseri óvodának. A Fürkész ovi azonban a Mikulásról sem feledkezett el, az ajándékcsomagokat csokival, egy zsák mogyoróval és mandarinnal egészítették ki. Az intézmény a jótékonysági akciót a segítő szándékon túl nevelési célzattal folytatta le. A gyerekeknek ugyanis azt a feladatot adták, hogy mondjanak le egyik legszebb játékukról a nehéz helyzetbe került ovis társaik javára. Az óvoda vezetősége és a szülői munkaközösség néhány tagja személyesen utazott el Devecserbe, és adta át a csomagokat a rászoruló intézménynek.