Mint ahogy minden évfordulón, a Fürkész Óvoda ünnepségén is a kezdetekre emlékeztek a jelenlévők. Az óvoda épületét 1971-ben egy kerületek között rendezett televíziós vetélkedőn nyerte el Újbuda, melyről ma is emléktábla tanúskodik. A találkozó elején az intézmény korábbi vezetőit köszöntötték, majd Hoffmann Tamás polgármester is beszédet mondott. A gyerekek változatos zenés-táncos bemutatókkal készültek a nagy napra, de a jubileumi ünnepségsorozat már három nappal korábban megkezdődött. A gyerekek és szülők rajzokat készítettek az óvodáról, koncerten vehettek részt, majd ellátogattak a veresegyházi medvefarmra.