Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 4. szerda, Borbála, Barbara

Centenáriumát ünnepelte a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

Centenáriumi szentmisével és ünnepi műsorral emlékezett alapításának 100. évfordulójára 2012. november 5-én a Szent Imre Gimnázium és a ciszterci rend.

A rendezvény fővédnöke Dékány Á. Sixtus zirci apát volt, védnökei: Hoffmann Rózsa államtitkár, L. Simon László államtitkár, Rétvári Bence államtitkár, Tarlós István főpolgármester és Hoffmann Tamás polgármester voltak. A centenáriumi ünnepi műsor ("Arcok, arcélek 100 év távlatából") keretében felelevenedett az iskola története, fennmaradásának és oktatási szemléletének hagyományai, valamint a patinás intézmény mai oktatási értékei és szerepvállalása. Barlay Bence a gimnázium igazgatója ünnepi beszédében kiemelte, hogy mi tette a gimnáziumot rövid idő alatt annyira népszerűvé. Mint mondta: az a közvetlenség, mely korábban ismeretlen volt általában is a tanár-diák viszonyban, de az egyházi oktatásban különösképp. A diákjai között, a diákjaival élő, védencei rezdüléseit figyelő, arra reagáló, nevelő eszményképe jelent meg. Ehhez kimagasló szakmai tudás társult, amely nem jelentett szakbarbárságot, annál inkább saját tantárgyaik iránti elkötelezettséget, a megszerettetés szándékát. Ezek az emberek a jövőbe fektették mindenüket, elhivatottan neveltek, tanítottak. Ez volt a titkuk” – mutatott rá Barlay Bence. „Egy olyan intézmény születésnapját ünnepeljük, amely több mint épület. Ebben az épületben ez a ház nemcsak egy iskola, hanem mondhatni egyház kicsiben. A mi iskoláink azáltal az egyház, hogy odaadjuk Krisztusnak, amink van, hogy abból táplálni lehessen, hogy örök jelenben élhessenek sokan, akik velük együtt választják ezt az életet, ezt a sajátos barátságot, együttlétet Krisztussal” – fogalmazott beszédében Dékány Sixtus zirci apát. A Ciszterci Rend vezetője hálát adott mindazoknak, akik közreműködtek abban, hogy ez a ciszterci élet, lelkület és közösség újra éledhetett ebben a házban, és újra úgy él, hogy világít, újra úgy világít, hogy vonz és eligazít másokat. (Az ünnepi rendezvény részleteit a jövő heti Emléktábla című műsorunkban tekinthetik meg.)