A drog nem válasz
Középiskolásoknak szóló drogprevenciós előadás-sorozatot indított az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) újbudai szervezete. Az első rendezvényre a Szent Margit Gimnáziumban került sor március 13-án.
A kerület összes iskolájából vártuk a diákokat február 21-én rajzversenyünkre, két kategóriában 5, 6 osztályosokat, valamint 7,8 osztályosokat. 60 diák érkezett, akik választhattak, hogy illusztrációt vagy csendéletet ábrázolnak.
Földrajz, biológia, fizika, kémia és informatika versenyek legjobbjait díjazták az Újbudai Pedagógiai Intézet Erőmű utcai központjában. A kerületi tanulmányi versenyeken 266 diák vett részt, akik közül számos tanuló jutott tovább a budapesti, és országos versenyekre.