- Nagy izgalommal készültünk a március 15-ei ünnepségre, hiszen műsorunk összetett, több részből áll. A mai nap első és igen nemes, megható része, hogy az iskolánk falára, a Petőfi falra egy újabb bronz levél került fel. 2011-ben Józsa Dániel volt az iskola legeredményesebb tanulója, így az ő nevét láthatják a diákjaink nap mint nap a bronz levélbe vésve. - mondta büszkén az iskola igazgatója Dr. Pereszlényiné Kovács Éva. Az ünnepségen az érdeklődők az iskola fotókiállítását is megtekinthették, amely az intézmény több évre visszanyúló tevékenységét, életképeit mutatja be. A nemzeti ünnep központi megemlékezését az iskola tornatermében tartották, ahol a pedagógusok, diákok és szülők közösen tisztelegtek hazánk hősei előtt. A Himnusz eléneklését követően a XI. kerületi önkormányzat szervezésében kiosztották a Pro Urbe Újbuda, a Pro Communitate Újbuda és az Újbuda kiváló sportolója, kiváló edzője címeket. - Nagyon fontos, hogy díjazzuk azt az áldozatos és értékes munkát, amit a kerületünk hírnevének öregbítése érdekében tettek ezek a rendkívüli emberek. Az pedig külön öröm számomra, hogy az iskola diákjai is láthatják a díjak átadását, hiszen ez mindenki számára egy követendő példa lehet. - hangsúlyozta köszöntőjében Hoffmann Tamás Újbuda polgármestere.