Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Vendégségben járt Újbudán a SOTE

A Lágymányosi Egyetemvárosban közös tudományos ülésen, együtt ünnepelték az ELTE alapításának 365. évfordulóját a Természettudományi Kar és az Orvosi Egyetem oktatói.

Amikor 1635-ben Pázmány Péter esztergomi érsek Nagyszombat városában megalapította az első magyar egyetemet, eleinte csak bölcsészetet és teológiát oktattak, a jogi kar 1667-ben, az orvosi fakultáns 1769-ben csatlakozott.

Napjainkban a gyógyszerészeti tantárgyakat oktató előadók húsz százaléka az ELTE kötelékéből, vendégoktatóként dolgozik a SOTE épületeiben. Mint azt az ünnepi ülésen Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter hangsúlyozta, a hamarosan bekövetkező felsőoktatási reform legfontosabb feladata a tudomány és az oktatás közötti helyes arány és egyesúly megtalálása lesz. Mezei Barna, az ELTE rektora azt emelte ki, hogy a közelmúltban a gazdasági élet alakíthatta az egyetemen zajló munka feltételeit. Ha a döntéshozók is ráébrednek, a szakember utánpótlást a tudományos képzés biztosítja, az erős gazdasági nyomás talán enyhülni fog, hiszen a megbízható szaktudásra az államnak is szüksége van.

A két nagyhírű egyetem közös múltjának felidézése után a Gömbaulában három tudományterület, a fejlődésbiológia, a gyógyszertudomány, és az immunológia legújabb eredményeiről hallhattak az érdeklődők.