Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Végre az ovisok is táborozhatnak

Idén nyáron végre sok kerületi óvodásnak sem kell otthon unatkoznia, hiszen az Albertfalvi Közösségi Ház jókora lyukat foltozott be a nyári Törptábor megvalósításával. Így a dolgozó szülők is nyugodtabbak lehetnek miközben a gyerkőcök is jól szórakoznak.

Az óvodás tábor ötlete úgy merült fel, hogy egyre több szülő jelezte, nyáron nem tudja megoldani csemetéje napközbeni felügyeletét - mesélt a kezdetekről Kaposvári Mária, az Albertfalvi Közösségi Ház egyik szervezője. A három éve indult kezdeményezés rendkívül sikeresnek bizonyult, a gyerekekért jövő szülők sokszor még maguk is beállnak egy kis kézimunkára - tette hozzá.

A tábor azonban nem egyszerűen gyerekfelügyeletet jelent, kiváló tanítók, tánc, -és drámapedagógusok szerveznek kreatív játékokat a kicsiknek. Takó Zsuzsanna drámapedagógus arról mesélt, a napköziben minden a reneszánsz udvarok hangulatában telik, a kicsik pedig lelkesen öltik magukra a király, vagy királylány szerepét. A lányok kendőt varrnak, kézimunkákat készítenek, a fiúk pedig lovagi játékokat játszanak, de a játék menetében mindenről a gyerekeknek kell dönteniük. A mesés történetek átélése ráadásul segíti a gyerekek személyiségfejlődését és művészi érzékét - vallja a szakember.

T. D. - ÚjbudaTV (2008. 07. 14.)