Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

TeÉrted Akadémia: média, művészet, nyelvtanulás a BMK-ban

A TeÉrted Akadémia Európai Uniós támogatással megvalósuló projectjének keretében a 12-16 éves fiatalok számára szervez programokat a BMK. 2011 nyaráig az ingyenesen elérhető lehetőségek között nyelvi teadélután, médiaismeret tanfolyam, mozgásterápiás foglalkozások, és az állampolgári ismeretek elméllyítését szolgáló intézménylátogatások is lesznek.

A BMK-ban elindított program célja hogy a fiatalok jobban megismerjék és megértsék a társadalom működését, ezért a fő témák az érdekérvényesítés, a kommunkáció, a környezetvédelem, a pályaválasztás, a sikeresebb tanulás és a tehetséggondozás köré csoportosulnak.

Január 28-án és minden páratlan csütörtökön 15:00 és 16:30 között Nyelvi Teaház várja a diákokat ahol angolul és németül beszélgethetnek társaikkal, és szaktanárokkal.

A feldolgozásra kerülő téma ezen a héten a szabadidő, így most elsősorban a mozi, színház, sport, olvasás, hobbi, kirándulás kapcsán előforduló szókincs gyakorlására lesz lehetőség.

A következő téma február 11-én a pénz, zsebpénz és annak elköltési formái valamint a takarékosság. Január 30-án szintén a TeÉrted Akadémia keretében mozgásterápiás foglalkozásra várják a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeket és szüleiket. A foglalkozás vezetője Tóthné Moravszki Andrea fejlesztőpedagógus, Porkolábné dr. Balogh Katalin fejlesztőpedagógiai módszerét és Kulcsár Mihályné mozgásterápián alapuló módszerét ötvözi drámajátékkal.

A foglalkozások egyénileg és kis létszámú csoportokban, szombatonként, előre egyeztetett időpontban zajlanak.

További információ a TeÉrted Akadémia honlapján és telefonon Fülöp Melindánál kérhető a +361 371-2784-es számon.

Február 9-én a project szervezői Médiaismereti tanfolyamot indítanak diákok számára. A foglalkozásoktól a részvevők kommunikációs képességeinek kibontakoztatása mellett azt várják, hogy felvértezik a kamaszokat a média káros befolyásai ellen, segítenek nekik megtalálni a hiteles információforrásokat és képet adnak arról, hogy egy-egy megbízható médiatermék létrehozása mögött milyen komoly szellemi tevékenység, illetve csapatmunka áll.

A foglalkozásokat Julius Athina szerkesztő koordinálja, a témák az írott és elektronikus sajtó teljes gyártási, szerkesztési és műfaji ismereteit átfogják. Két gyakorlati napra is sor kerül a félév során amikor riport, és interjúkészítés lesz a feladat.

A foglalkozások várható időpontjai: kedd 15.30 (15 alkalom)

Kapcsolattartó, oktatásszervező: Szabó Judit Nikoletta, +361 371-2785.

A foglalkozásokon való részvétel feltétele: előzetes jelentkezés.

Február 17-én a TeÉrted Akadémia Intézményjáró Fiatalok csapata a Parlamentbe látogat.

A foglalkozások célja, hogy minden hónapban bemutassák a demokrácia egy-egy intézményét, így a középiskolások a történelem órákon, vagy az állampolgári ismeretek keretében elsajátított tudásról szemléletesebb képet kapjanak.

A tavasz folyamán további látogatás keretében a csoport felkeresi az oktatásért felelős ombudsmant, valamint a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzatok Tanácsánál, illetve hallhatnak a Diákönkormányzatok működéséről.