Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Szupergyors netet kapott az országban elsőként az újbudai iskola

Budapest, 2013.augusztus 30. - Az új tanévtől az országban elsőként az újbudai Bocskai István Általános Iskola  oktatói és a diákjai használhatják a szupergyors, 250Mbit-es internetet a XI. kerületi önkormányzat és a UPC jóvoltából.

Augusztus végén a UPC Magyarország jelentősen megemelte internet szolgáltatásának felső sebességhatárát, aminek köszönhetően a vállalat immár 250 megás internetet is biztosít a felhasználóknak. A fejlesztés nem csupán a lakosság, hanem az állami – és az üzleti szektor számára is elérhető. Újbuda Önkormányzata és a UPC együttműködésének köszönhetően az országban elsőként, a XI. kerületi Bocskai István Általános Iskola használhatja a szupergyors kapcsolatot a mindennapi oktatói munkában, az új tanév kezdetétől. Az új rendszer augusztus 30-ai átadásán, Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere elmondta, hogy a fejlesztéssel az eddigi négy megabites internetkapcsolatot több mint 62-szeresére növelték, ami mérföldkőnek számít a kerületben, ahol a közszolgálat informatikai háttérének korszerűsítése az egyik legfontosabb fejlesztési területnek számít. A beruházás jelentőségét alátámasztják a legfrissebb statisztikai adatok, amelyek szerint, míg a magyar háztartások nagyobb része számára elérhető a modern, nagy sebességű kábeles internetkapcsolat áll, addig az iskolákban fordított ez az arány. Az oktatásban még túlnyomó részben a lassú, néhány megabites ADSL-kapcsolatok a jellemzőek. Emiatt a diákok otthon lényegesen jobb minőségű internettel találkozhatnak, mint az iskolapadban ülve. A tervek szerint Újbudán a fejlesztések folytatódnak. Az önkormányzat a közeljövőben minél több oktatási intézményében szeretne hasonló mértékű informatikai beruházást megvalósítani. A Bocskai István Általános Iskolába bekötött 250Mbites internet mellé ugyanakkor a UPC felajánlott további öt, lakossági (240 Mbps-os) internet-szolgáltatást egy éves, díjmentes használatra, amelyet az iskola oszt majd szét a tanulók a családok között. Bodon Ildikó, a UPC Üzleti Szolgáltatások üzletágvezetője elmondta, készek arra, hogy a teljes kerületben és akár országos szinten is részt vegyenek az iskolák infrastruktúrájának modernizálásában. A vállalat fontosnak tartja a diákok internethasználatának fejlesztését. Ennek megfelelően az elmúlt évtizedben több mint száz oktatási intézménynek biztosított kedvezményes internet-szolgáltatást. A UPC társadalmi felelősségvállalási programjainak középpontjában is a lakosság informatikai tudásának fejlesztése áll. Annak érdekében, hogy a tanárok, a szülők és a gyerekek tudatosan, felelősen és valódi élményeket szerezve ismerjék meg és használják a világhálót.