Eötvös célja és vágya az volt, hogy az intézmény a színvonalas tanárképzés elősegítésével olyan oktatókat neveljen ki, akik hivatásukat szívvel-lélekkel látják majd el, és emellett önálló kutatásokat is végeznek - és akik a későbbiekben a magyar tudományos és kulturális élet jeles tagjaivá válnak. A nemes feladat tehát a minőségi tanárképzés volt.
Az iskola 1895 után 15 éven keresztül a Csillag utcában működött, az alapító azonban gondos kutatómunka és hosszas keresést követően rátalált arra a telekre, amely az épületnek később helyet adott. Az elsődleges szempont ugyanis az volt, hogy a bentlakó diákoknak ne kelljen nagy utat megtenniük a túlparton található egyetemig. A legelső hallgatók 1910 karácsonyán népesítették be az új Ménesi úti létesítményt, amelyet Alpár Ignác tervezett. A neoromán építményt akkor "Ménesi úti palotának" is hívták, és messziről meg lehetett csodálni, hiszen ebben az időben más épület nem is nagyon volt a környéken.
Kezdetben kizárólag férfi collegisták lakhattak a nagy fehér palotában, anno közel 80 ifjú koptatta az iskola padjait, az 50-es évek végétől azonban külön fiú és lány szárnyat alakítottak ki a diákok számára. Az épület egy pinceszintből, szuterénből, padlástérből és két emeletből áll, ahol 17 oktatási szakműhelyt, úgynevezett szemináriumi szobát alakítottak ki.
Dr. Horváth László, a collegium igazgatója azt meséli, annak idején a tanulók 22 személyes hálószobákban laktak. Ezek a közösségek "családoknak" hívták magukat, ahol a rangidős ifjú volt az "apa", a második legidősebb az "anya", az utána következő a "gólya", a legkisebb pedig a "kisgólya". Az úgynevezett "csicskáztatás" már akkoriban is dívott a fiatalok körében, így a gólyák és a kisgólyák sora nem volt ám egyszerű. "Anya" és "apa" ugyanis teljhatalommal rendelkezett a "kicsik" fölött, akik alig várták, hogy egyszer ők is szülők lehessenek a sok csodás "apának" és "anyának" járó hatalommal és privilégiummal.
Az intézmény tornatermét - amely régen aula és egyben díszterem is volt - a háború alatt bombatalálat érte, most azonban ismét tornateremként működik. Az építmény magába rejt még egy azelőtt polgári lakásként használt részt is, ahol egykor az igazgató és a családja lakott. Ez ma az MTA Irodalomtudományi Intézetének ad otthont. A régi Eötvös-könyvtár, amely annak idején még éjszaka is nyitva állt a tudás után áhítozó fiatalok előtt, ma az intézethez tartozik. A collegium saját szakkollégiumi könyvtára 40 ezer kötetet őriz, a levéltárban pedig 100 ezer dokumentum sorakozik, amelyet a diákok pályázati segítséggel önszántukból, kemény, kitartó munkával digitalizálnak.
A kertben, a focipálya fölött egy valódi csodás történelmi lugas, függőkert őrzi a múlt emlékeit - ahol a tanulásba belefáradt hallgatók meggémberedett tagjaikat és megfáradt elméjüket ma is felfrissíthetik. A házban még egy csillagvizsgáló is található, amit az eget kémlelő tudóspalánták anno használtak is, persze olykor a környékbeli tornászlánykák kémlelésére. Talán egyszer ismét beüzemelik a csillagvizsgálót - sok álom megvalósítása nem szándék, hanem pénz kérdése.
Az intézmény 1950-ig önálló collegiumként üzemelt és a Vallási és Közoktatási Minisztérium alá tartozott, majd 1950-től 1956-ig szó szerint tömegszállásként funkcionált, ugyanis 450 diáknak adott otthont. 1956-ban Tóth Gábort bízták meg a szakkollégium kiépítésével, amelyet közel 30 év alatt sikerült megvalósítania. Jelenleg közel 130 bentlakó és 100 úgynevezett bejáró tanulója van az iskolának.
Az épületet 1982-ben renoválták, majd 30 éven keresztül nem történt érdemi felújítás, a centenáriumi évben azonban minisztériumi, illetve egyetemi pénzekből a fűtési rendszert és a villanyhálózatot sikerült rendbe tenni, továbbá a központi homlokzat festése és a bádogszerkezet restaurálása is megtörtént. A diákok tanáraikkal és az öregdiákokkal nemrég összefogtak és félmillió forintot gyűjtöttek össze a belső falak festésére - ennyire szeretik alma materüket. A collegium nemcsak szállást ad a tanulóknak, hanem oktatja is őket - ezért írják a nevét "collegiumnak" és nem "kollégiumnak". Az 1950-es években az épület falán található névkiírásban - "Eötvös Collegium" - a "C" betűt "K" betűre változtatták, aztán tavaly az igazgató visszacseréltette az eredeti betűre. A kordokumentumot, a régi "K" betűt Horváth igazgató úr a polcán őrzi.
Az intézménybe az ELTE-re már felvételt nyert hallgatók pályázhatnak, és külön, szigorú vizsgán kell átmenniük ahhoz, hogy idejárhassanak. Jelenleg közel 270 vidéki és budapesti diák tanul a collegiumban, ahová nem véletlenül tízszeres a túljelentkezés, hiszen csak a legjobb, legokosabb tanulók kapnak szakirányú kutatómunkával egybekötött kiegészítő képzést összesen 17 szakon - emellett ingyen sajátíthatnak el nyelveket. Az idejáró kiválóságok az Országos Tudományos Diákköri Konferencián rendre dobogós helyeken végeznek. A felvétel azonban nem csupán a lexikális tudás alapján történik, hiszen a jelentkezőknek bizony az agyukat is használniuk kell az összefüggések felfedezéséhez, a lényeglátáshoz.
Még az 1930-as években Gombocz Zoltán igazgatása alatt alakult ki ez a felvételiztetési forma, amit úgy neveztek, hogy "Fejkopogtatás", hiszen jól meg kell kopogtatni azt a fejet, hogy rájöjjünk, mi is lakozik benne valójában, mondja az igazgató. Az intézménybe nemcsak bekerülni nagy kihívás, hanem bent maradni is, mivel aki két alkalommal nem éri el a 4,25-ös átlagot, az elbúcsúzik az intézménytől. - Aki nem vitézkedik, az mehet! - fogalmaz a vezető.
Horváth László azt meséli, a collegiumban 3 főállású oktató és 14 felkért vezetőtanár tanítja a diákokat. Utóbbiak nagyon alacsony honoráriumért, szinte szerelemből oktatnak. Az intézmény nemcsak mostani okos diákjaira büszke, hanem arra a több mint 50 akadémikusra, több tucat gimnáziumi igazgatóra, közel 600 gimnáziumi tanárra, akit az évtizedek hosszú sora alatt kinevelt - nem beszélve a számos kulturdiplomatáról, valamint azokról, akik a Magyar Tudományos Akadémia legjelesebb tagjaivá váltak, és méltán tartoznak a magyar szellemi elithez.
Az első évfolyamok hallgatói közül a magyar tudomány és művészet olyan kiválóságai kerültek ki, mint Kodály Zoltán; a kitűnő nyelvész, Gombocz Zotlán; az irodalomtörténész, Horváth János; a történész, Szekfű Gyula, Szabó Dezső, Balázs Béla; a művészettörténész, Gerevich Tibor vagy a kémikus, Zemplén Géza. A collegium igazgatója kívülről-belülről ismeri az intézményt, hiszen 1986–1992-ig maga is lakója és tanulója volt a "colinak", majd latintörténelem és ógörög tanár lett belőle - később Angliában doktorált, 1995-től az egyetemen és a collegiumban oktat, 2009-től pedig az intézmény vezetője.
Azt mondja, nemcsak a tanulmányi eredményekre büszke, hanem arra is, hogy a collegiumban ma is pezsgő társadalmi és kulturális élet folyik: a fiatalok tudományos konferenciát tartanak, máskor focibajnoksággal engedik ki a fáradt gőzt, az öregdiákok pedig még mindig összejárnak előadásokat tartani, ráadásul még drámakör is van. A vezető azt is elárulta, hogy egy inkognitóban működő, úgynevezett "Eötvös-kommandó" is "garázdálkodik" az épület falain belül, amelyről csupán annyit lehet tudni, hogy léteznek, és számtalan kreatív, tréfálkozós ötletet eszelnek ki. Legutóbb például magát az igazgatót szemelték ki huncutságuk célpontjaként, és egy videomegosztó oldalra feltöltött filmben a diktátor szövege alá feliratba az igazgató úr szavait írták ki - de Horváth László ezt nem szívja mellre, tudja milyen a diákélet, és persze van humorérzéke is.
A collegium kiváló kapcsolatot ápol nemcsak hazai, de külföldi egyetemekkel is, mint például francia, brit, olasz, osztrák intézményekkel, illetve erdélyi, kárpát-medencei beágyazottsága is igen erős, sőt, a spanyol kapcsolatokat is erősíti, hisz ott is működik egy 100 éves collegium.
Az Eötvös Collegium célja most a fennmaradás, a jövőre nézve pedig a szakmai színvonal fenntartása. A mostani megszorító intézkedések ugyanis veszélyeztetik a létét - az igazgató azonban bízik az egyetem szakkollégiumi támogatásában. A célok mellé természetesen álmok is vegyülnek, amely elsősorban a főállású tanárok karának bővítése, valamint a külföldi kapcsolatok további bővítése. Még évtizedekkel ezelőtt Keresztury Dezső fogalmazta meg a következő gondolatot, amely azóta az intézmény jelmondata: "Szabadon szolgál a szellem".
Az intézmény 115 éve - 100 éve a Ménesi úti épületben - igyekszik politikai és egyéb elgondolások béklyójától mentesen, a tudomány, a munka és a tudás szeretetére nevelni diákjait. Ahogy az igazgató fogalmaz: - Mindegy, mi jön, a lényeg, hogy a szellem megtalálja a maga szabad útját, és mi ebben segítünk a fiataloknak. A feladat tehát nem csekély, hiszen Eötvös Loránd elképzelését megvalósítani, céljait elérni, és azt évtizedeken, évszázadokon keresztül fenntartani nem kis feladat - azonban azt teljesíteni csodás kihívás és óriási sikerélmény lehet.
