Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Montessori szellemiségű oktatás a Keveháza utcai iskolában

A március 18-i nyílt napra minden érdeklődőt szeretettel várnak 8 órától.

Montessori szellemiségű oktatás a Keveháza utcai iskolában 

A Keveháza utcai Általános Iskolában 2007-ben vezették be a Montessori szellemiségű oktatást, mely a gyerekek kíváncsiságára és érdeklődésére építve hatékonyan támogatja az egyéni képességek kibontakozását, a megerőltetés nélküli tanulást. Ez a módszer a gyermek testét, értelmét és lelkét egységbe rendezi. 


A tanterem diákokhoz méretezett, könnyen mozgatható bútorokkal esztétikusan berendezett, amelyben a Montessori eszközrendszer teljes skálája megtalálható. A gyerekek a tananyag egyes részeit szabadon tevékenykedve, önállóan vagy csoportmunkában fedezik fel. 


Az intézmény nagy hangsúlyt fektet a minőségi nevelésre, illetve oktatásra mert céljuk, hogy önmagát képviselni tudó, cselekedeteiért felelősséget vállaló, helyes értékrenddel bíró, a társadalom számára is hasznos emberek kerüljenek ki az iskolából. 

Az Európai Unió Tanácsának jelszava az oktatás terén "Minõség, esélyegyenlõség és hatékonyság" az oktatásban és képzésben. 


Ez a törekvés optimálisan teljesíthetõ a Montessori nevelési program felmenõ rendszerû kiépítésével. A nevelési program központi értékei megegyeznek az Európai Unió értékeivel. Hasonló iskolai gyakorlatokat valósítanak meg az Unióban az északi országok. (Pl. manuális készségfejlesztés, pontosság, rendszeresség, önállóság hangsúlya, életjátékok jelenléte az iskolai életben). 


Miután elsõ évfolyamtól kezdõdõen tervezik bevezetést, tanítványaik természetes élethelyzetként szokják meg az aktív, öntevékeny, "egész életen át tartó" ismeretszerzést, tanulási helyzetet. Ez egyben garanciája is az eredményességnek, a tanulási képességeik fejlõdésének. 

A program bevezetésével szeretnék biztosítani tanítványaik egyenlõ esélyeit a tanulásban. Nem csak az elõkészítõ, bevezetõ, alapozó iskolaszakaszban, hanem a továbbiakban is sikeresek, fejlõdésre képesek lesznek a folyamatosan változó világban. 


Az intézmény 2008. szeptember elsejétől a Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium telephelyeként folytatja tovább oktató-nevelő munkáját. 
A következő tanévekben is indítanak Montessori első osztályt felmenő rendszerben 4-dik osztályig. A március 18-i nyílt napra minden érdeklődőt szeretettel várnak 8 órától.

Újbuda Média (2008. 03. 12.)

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Montessori módszer a Keve suliban (2008. 03. 26.)

Címkék: 
Kapcsolódó tartalmak: