Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Kitüntetés a kitűnőknek

Újbudán idén tizenhatan vehették át hibátlan teljesítményükért a kerület emléklapjait és könyveit. Összesen három kerületi középiskola diákjai voltak jelen. Kitüntették a Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium egy tanulóját, három diákot köszöntöttek a Bethlen Gábor Általános Iskolából és Újreál Gimnáziumból, azonban a legtöbben 12-en, a József Attila Gimnáziumban érettségiztek le kíváló eredménnyel.

Újbuda polgármestere június 28-án a Tranzit Art Cafeban, azokat a kerületi végzősöket köszöntötte, akik kitűnő érettségijükkel hagyják maguk mögött a középiskolát. Természetesen az ünnepségen jelen voltak a büszke szülők, és azok a pedadgógusok, igazgatók, akiknek támogatása nélkülözhetetlen volt a fiatalok sikeréhez. Az érettségi vizsga minden fiatal életében egy hatalmas mérföldkő, egy olyan nagy feladat, mely után a felnőtté válás útjára lépnek a diákok. Azoknak, akik továbbtanulási terveket dédelgetnek fontos, hogy a lehető legjobb eredményt érjék el a vizsgán, hiszen pontjaik gyarapításával mind közelebb kerülhetnek az áhított felsőoktatási szakokhoz. Bár a meghívott diákok abban egyetértenek, hogy mindannyian szeretnének tovább tanulni, de választásaik a lehető legkülönbözőbbek. Van, aki a turisztikában és van, aki járműmérnöki területen szeretne később elhelyezkedni. (Az Újbuda TV képes beszámolóját szerdán láthatják a tévében 18 órakor. - a szerk.)