Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Decemberi események a Bethlenben

A Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium végzős diákjai és hozzátartozói megtöltötték Budaörsi Városi Sportcsarnokot december 2-án - immáron második alkalommal - hogy a gyerekek ünnepélyes keretek között megkezdhessék felnőtt életüket.

Ennek hagyományos módját, a szalagavató bált egy havazós napon, sokan már kora reggel óta a helyszínen várták és serényen próbálták a táncokat, énekeket. A tradicionális táncok, a palotás, a keringő emelkedett hangulata mellett helyet kapott többek között egy székely néptánc, Chicago musical tánc, hastánc, valamint fuvola játék is.

A tanárok is készültek: matróz tánccal lepték meg végzős diákjaikat, aminek nagy sikere volt. A szalagtűzés, az igazgató úr beszéde, és a szórakoztató műsorszámok után a hozzátartozók hazafelé, diákjaink pedig bérelt limuzinnal egy szórakozóhely felé vették az irányt.

December 10-én hétvégén Baba-mama börzével vártuk a szülőket , amivel szeretnénk hagyományt teremteni a jövőben, februárra tervezzük a következő börzét!

December 13-án iskolánk Luca napi vásárral várta diákjait és szüleiket, ahol megunt játékaik, ruháik cserélhettek gazdát, valamint saját készítésű süteményeiket árusították, egész délután. Gyerekek már hetekkel a vásár előtt megkezdték a díszek, ajándékok készítését, szüleik és tanáraik közreműködésével. Évek óta rendezünk ilyen kirakodó napot - idén először időzítettük ezt Luca napra.

Az iskola karácsonyi műsora, december 20-án 16 órakor kezdődött egy színdarabbal, Lázár Ervin - Virágkoldusok meséje nyomán készült előadással, amelyet a 2.z és a 8. évfolyam adott elő Soha József évfolyamfelelős rendezésében. A színdarabot a már hagyománnyá vált karácsonyi koncert követte iskolánk kórusai, szavalói, énekes és hangszeres szólistái és zenekara előadásában a Szent Gellért Templomban.

Az utolsó tanítási napot, adventi készülődéssel töltöttük, karácsonyi fenyődíszek készítésével, kézműves foglalkozásokkal, sütemény sütéssel vártuk az ünnepeket.

Boldog Új Évet kíván a Bethlen!