Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 6. hétfő, Boldizsár

A pedagógusok is lezárták a tanévet

A tanév lezárásával nemcsak a diákok, hanem tanáraik is fellélegezhetnek egy kicsit, hogy aztán szeptembertől újult erővel vessék bele magukat az oktatás örömeibe. Szokássá vált, hogy ilyenkor a kerületi intézmények vezetői összeülnek, és együtt búcsúztatják a tanévet, illetve köszöntik a nyarat.
Ezen a napon szokta jutalomban részesíti Újbuda Önkormányzata az oktatási, nevelési, szociális, egészségügyi és közművelődési intézmények vezetőit. Idén az ünnepséget a Kelenvölgyi Általános Iskolában tartották, ahová a Közterület-felügyelet és a GAMESZ igazgatóit is meghívták. Hoffmann Tamás polgármester köszöntőjében megnyugtatta a pedagógusokat, bármilyen újítás áll is be az oktatási szférában, a kerület gyermekeinek mindig szüksége lesz a tanárokra és az iskolákra, ezért az intézmények mindig számíthatnak az önkormányzat támogatására. A vezetői jutalmak átadása után a nyugdíjba menő kollégák köszöntésére került sor. Ebben a tanévben három leköszönő iskolaigazgatót és öt óvodavezetőt búcsúztattak a kollégák.