Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 5. csütörtök, Vilma

Iskolatörténeti kiállítás nyílt a Köbölben

Az Ádám Jenő Általános Iskola egész héten színes programokkal ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. Legutóbb Rétvári Bence közigazgatási államtitkár iskolatörténeti kiállítást nyitott meg az intézményben.

Az egyik osztályteremet az elmúlt 60 év különböző, iskolához kötődő emléktárgyaival, eszközeivel, tankönyveivel, rendezték be, de a kiállítási tárgyak között régi tévéket, rádiókat, bőr korcsolyacipőt, walkmant, diavetítőt és perselyeket is találhatunk. Rétvári Bence a megnyitó kapcsán elmondta, január elsejétől az iskolák nagyobb biztonságban lesznek azzal, hogy állami fenntartás alá kerülnek. Mostantól bárhol is születik valaki,ugyanolyan esélyekkel indul az életben, és nem jelent majd hátrányt, ha szegény kistelepülésen kell folytatnia tanulmányait.