Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 5. csütörtök, Vilma

Egészségnap a Csíkihegyek Általános Iskolában

Egészségnapot tartottak a Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskolában. A tapasztalat azt mutatja, hogy minden olyan rendezvény, program, ami eltér a hagyományos tanítási órától, mély nyomot hagy a gyermekekben. Az ilyen rendezvényeken történt eseményekre, személyekre még évek múlva is jól emlékeznek.

Az elsősorban preventív jellegű programok keretében az első és második évfolyamos diákok fogászati bemutatón, filmvetítésen és beszélgetésen vettek részt. A felsőbb évfolyamosok pedig az elsősegélynyújtással ismerkedtek és kipróbálhatták az AMBU-babás újraélesztést. A hetedik, nyolcaik évfolyam pedig filmnézéssel egybekötött kiscsoportos beszélgetésen vett részt, ahol a drog volt a központi téma. A nap legönfeledtebb pillanatait pedig a Nemadomfel Együttes koncertje adta.