Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 6. hétfő, Ivett, Frida

Köznevelés

Fejlesztés középfokon

11 középiskolában indul az a fejlesztési program, amely az Európai Unió támogatását is elnyerte. Az iskolák együtt dolgozzák ki azt, hogy a gazdaság és a képzés mind közelebb legyenek egymáshoz, azaz, hogy valós piaci igényekre legyen válasz a középiskolából kikerülő fiatalok tudása.

A tudomány nemcsak az akadémikusoké

Tudományos előadások, interaktív foglalkozások, igazi kísérletek, filmvetítések és játékos vetélkedők – ezek közül a programok közül válogathattak a diákok a Tudománynapon, melyet ebben az évben huszonöt középiskolában rendeznek meg. A Lángész program arra vállalkozik, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a természettudományok világát, sőt a szervezők már a jövő tudósait is keresik a padsorokban.

TeÉrted Akadémia: média, művészet, nyelvtanulás a BMK-ban

A TeÉrted Akadémia Európai Uniós támogatással megvalósuló projectjének keretében a 12-16 éves fiatalok számára szervez programokat a BMK. 2011 nyaráig az ingyenesen elérhető lehetőségek között nyelvi teadélután, médiaismeret tanfolyam, mozgásterápiás foglalkozások, és az állampolgári ismeretek elméllyítését szolgáló intézménylátogatások is lesznek.

Jótékonysági bál az óvodáért

A Szent Gellért Óvodát fenntartó egyesület idén tizenegyedik alkalommal rendezte meg az intézmény jótékonysági bálját. A Ciszterci Szent Imre Gimnázium nagytermében tartott ünnepségen a szervezők az ovisok változatos műsorával és igényes koncertekkel kedveskedtek a nagyérdeműnek.

Élet a Bocskaiban

Újbudán szinte valamennyi általános iskolának van valami jellegzetessége, ami megkülönbözteti a többitől. A Bocskai István Általános Iskolában nem egy olyan egyedi program van, amely különleges módszerként segíti a pedagógusok munkáját. Minderről az iskola igazgatóját, Feith Bencét kérdeztük.

Idős pedagógusok figyelmébe

Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Humánszolgálati Igazgatóság Oktatási és Kulturális Osztálya felhívja azon idős pedagógusok figyelmét, akik állandó kerületi lakosok és 50, 60, 65 vagy 70 éve szerezték meg diplomájukat, hogy díszoklevél megadása iránti kérelmüket 2010. január 15-étől nyújthatják be a XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Humánszolgálati Igazgatóság Oktatási és Kulturális Osztályán (1113 Bp., Zsombolyai u. 4. IV. emelet 402. szoba)

Együtt játszhatnak ép és sérült gyerekek

A Budapesti Korai Fejlesztő Központ újbudai telephelyének kertjében több cég és számos magánadományozó támogatásával épülhetett fel Budapest első integrált játszótere. Az intézmény, amely hároméves korig a fejlődési és születési rendellenességekkel küzdő kisgyermekek terápiáját végzi, azt a gondolkodást szeretné meghonosítani, mely szerint a valós társadalmi integráció eléréséhez már gyerekkorban el kell kezdeni az elfogadásra nevelést.

Kerületi fizika verseny a Keveháza utcában

Az elmúlt tanévben a 7-8. évfolyamosoknak rendezett kerületi fizika csapatversenyt a Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium Keveháza utcai Telephely tanulóiból álló csapat nyerte. A hagyományoknak megfelelően ezért idén iskolánk rendezte meg a versenyt.

Emléktábla Szerdahelyi tanár úr házán

Felavatta Szerdahelyi Andor tanár úr emléktábláját az egykori diákjaiból alakult Rákóczis Öregdiákok Szerdahelyi Andor Társasága. Az emlékhely a tanár úr egykori lakóháza, a Fadrusz utca 5. szám alatt található.

Nyílt nap a Logopédiai Intézetben

Az egyre magasabb követelményrendszerrel dolgozó oktatási intézményekben szinte behozhatatlan hátrányt jelent, ha egy diák kezeletlen írási, olvasási, vagy beszédbeli problémával küszködik. A Kanizsai utcában már hatodik éve működik eredményesen az Újbudai Logopédiai Intézet, amely kiemelkedő munkát végez nemcsak a gyerekek beszédhibáinak korrigálásában, de a kommunikációs és tanulási zavarok megszűntetésében is. Az intézet második alkalommal rendezett nyílt napot, hogy a szülők megismerhessék az ott folyó munkát.

A Holnap Iskolája

A XI. kerületben tavaly rendezték meg először a Holnap Iskolája címet viselő Közoktatási Konferenciát. A sikeres kezdet után idén is nagy érdeklődés mellett zajlott le a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban tartott találkozó, melyet ezúttal a "Tegyük könnyebbé az iskolatáskát" jelszó hatott át. Az oktatási szféra szereplői a szakmai vérfrissítésnek köszönhetően hasznos ötletekkel és a legújabb tudományos eredmények birtokában folytathatják munkájukat saját intézményükben.

Törökugrató: huszonöt éves iskola, új igazgató

Huszonöt év telt el azóta, hogy először csengettek be a Gazdagrét - Törökugrató Általános Iskolába. Az akkori elsősök mára már saját családot alapítottak és sokan közülük a csemetéiket viszik egykori almamaterükbe tanulni. Az elmúlt huszonöt évről és a távlati tervekről beszélgettünk az iskola - nemrégiben megválasztott - új igazgatójával, Fretyánné Kozma Évával.

Egyszer volt, hol nem volt...

A nagy mesemondó, Benedek Elek születésének 150 éves jubileumát ünnepelte az Ezüstfenyő Óvoda az immár második alkalommal megrendezett mesemondó versennyel. A megmérettetésen kerületi óvópedagógusok adták elő kedvenc meséiket, melyeket a szigorú zsűri értékelt.

Oldalak