Köznevelés
Köznevelés webhelyen lett közzétéve (https://oktatas.ujbuda.hu)

Címlap > Változások előtt a Pedagógiai Intézet

Változások előtt a Pedagógiai Intézet  

   |   2012, szeptember 7 - 12:48
Szeptembertől már az új köznevelési törvény szerint folyik a munka az oktatási intézményekben, az Újbudai Pedagógiai Intézet pedig szakmai szervezetként jelentősen átalakul. Többek között ezekről a változásokról esett szó az intézet évnyitó rendezvényén, ahol az új iskolaigazgatókat is köszöntötték.

Molnár László alpolgármester és Hoffmann Tamás polgármester arról tájékoztatták a jelenlévőket, hogy az új köznevelési törvény első kézzelfogható változtatása az lesz, hogy az első, az ötödik és a kilencedik osztályban heti 5 testnevelés órát tartanak a diákoknak. Ezt pedig felmenő rendszerben minden korosztályban bevezetik majd. Simicskó István országgyűlési képviselő hozzátette, a rendszeres testmozgás javítja a gyerekek szellemi teljesítményét és tanuláshoz való hozzáállását. A pedagógiai Intézet vezetője Gyurcsó Gyuláné arról tájékoztatta a jelenlévőket, a szervezet működése ettől a tanévtől kezdve nagyban megváltozik. Az intézet fenntartását az állam veszi át az önkormányzattól, a neve kabinetre változik, és bővül a szolgáltatási köre, de továbbra is Újbuda oktatási intézményeit szolgálja majd.


Forrás webcím: https://oktatas.ujbuda.hu/pedagogiai-intezmenyek/valtozasok-elott-a-pedagogiai-intezet?vakbarat=0