Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 28. hétfő, Simon, Szimonetta

Köznevelés

Megrendezték az Ovi Olimpiát

A Gabányi sportcsarnokot egy napra a kerületi óvodások vették birtokba, megrendezték ugyanis az óvodások téli olimpiáját. A tavaly Mikulás olimpia címen debütált rendezvény idén is nagy sikerrel zajlott le, a váltóversenyeken több száz apróság vett részt. 

Környezettudatos nap Őrmezőn

Az Őrmezei Általános Iskola környezettudatos napot szervezett a diákjainak, hogy ezzel is erősítse bennük a környezet iránt elkötelezett szemléletet. Az intézmény számos érdemei között talán arra a legbüszkébb, hogy 2012 óta az örökös ökoiskola címet viselheti.

Díjazták a Czóbel Béla rajzverseny legjobbjait

gratuláció, köszöntés
A Tondó Rajziskola negyedik alkalommal rendezte meg a kerületi diákok számára a Czóbel Béla rajzversenyt, melyen tavaly óta az óvodások is bemutatkozási lehetőséget kapnak. A legjobb rajzokból egy kiállítást is szerveztek az önkormányzat Bartók Béla út 10. szám alatti ingatlanában. A szervezők a versennyel az újbudai tehetségeket szeretnék kiemelni az ismeretlenség homályából és lehetőséget biztosítani számukra a művészeti érvényesülés rögös útján.

Új Tehetségpontok a kerületben

Az Újbudai Tehetségsegítő Tanács örömmel tájékoztatja az olvasókat, hogy az NTP-TSZH-M-MPA-12-es pályázat eredményeként elnyerte a Partner Tehetségsegítő Tanács címet, valamint 17 új Tehetségponttal gazdagodott a kerületi tehetséggondozó hálózat. Az előzetes felkészítést, majd a sikeres regisztrációt követően öt óvoda és tizenkét iskola vált regisztrált Tehetségponttá. A pályázatkiíró az Újbudai Tehetségsegítő Tanács mentorálási tevékenységét elismerte azzal, hogy a jó gyakorlatok sorában közzé tette. 

VI. Újbudai Köznevelési Konferencia

2013. november 28-án az Újbuda Önkormányzata, az Újbudai Pedagógiai Intézet, a KLIK XI. Budapesti Tankerülete, az Újbudai Igazgatói Munkaközösség, valamint az Újbudai Óvodavezetői Munkaközösség szervezésében került megrendezésre a VI. Újbudai Köznevelési Konferencia a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében.

Advent német módra

Imre Ferenc, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke beszédet tart
A kerületben élő német nemzetiség adventi ünnepséget rendezett a gazdagréti Törökugrató Általános Iskolában, a kisdiákok produkciói előtt pedig a német önkormányzat tartotta meg éves közmeghallgatását. A kerület négy oktatási intézményébe, a Törökugrató utcai, és a Teleki Blanka általános iskolába, valamint a Kelenvölgyi és a gazdagréti Szívárványszín óvodába járó gyerekek származásuknak megfelelő nemzetiségi oktatásban részesülnek.

Új mászókát kapott a Tesz-Vesz ovi

A Tesz-Vesz Óvoda lakóit is meglátogatta a Mikulás, hogy a jó gyerekeknek átadja ajándékait. De a piros csomagokkal együtt egy új EU-konform mászóka is érkezett az intézménybe, amiről a nagyszakállú szerényen elárulta, nem tőle, hanem az önkormányzattól származik. A gyerekek dalokkal és versekkel hálálták meg az ajándékokat.

Ünnepeltek a Bethlenben

ünnepség, köszöntés
Az iskola most ünnepelhette fennállásának 125. évfordulóját. Látványos műsorral, iskolatörténeti vetélkedővel, öregdiákok szerepeltetésével és flashmobbal ünnepelt a Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium.

Köznevelési Konferencia

konferencia, találkozó
November 28-án került megrendezésre a VI. Újbudai Köznevelés Konferencia a Szent Imre Gimnázium Dísztermében, óvodapedagógusoknak, általános és középiskolai tanároknak, valamint a szakma egyéb képviselőinek.

15 szakma egy iskolában

A Leiningen úton működő Újbudai Speciális Szakiskolába sajátos nevelési igényű tanulók, és enyhe értelmi sérültek járnak szakmát tanulni. Többségükben olyan gyerekek, akik tanulási nehézségeik, vagy viselkedési problémáik miatt kilógtak a sorból az általános iskolában. Az intézmény 40 éves évfordulója alkalmából nyílt napot rendezett, melyen kiderült az itt végzett tanulók hátrányuk ellenére cseppet sem tudnak kevesebbet a szakmáról, mint átlagos képességű társaik.

Karácsonyfadísz készítő verseny iskolásoknak

karácsonyfadíszek

Az Önkormányzat az elmúlt évekhez hasonlóan idén is karácsonyfadísz készítő versenyre invitálja a 11. kerületi iskolásokat. A diákok egyénileg négy korcsoportban indulhatnak: 1-2. osztály; 3-4. osztály; 5-6. osztály; 7-8. osztály; az osztályközösségek pedig két korcsoportban: alsó és felső évfolyam.

Együttműködés született az Edutus Főiskolával

Idén új főiskolával bővült a kerület, a tatabányai székhelyű Edutus Főiskola a Bécsi útról a Villányi útra költözött. Budapesti tagozatát az Általános Vállalkozási Főiskola harmadik emeletén működteti szeptembertől, ahol alap és mesterszakon kizárólag üzleti képzésekkel várja a jelentkezőket. Az egyetemekkel szokásos önkormányzati együttműködési megállapodást kivételesen rövid idő alatt sikerült tető alá hozni.

Márton nap a Szent Bendekben

A Mezőkövesd utcai Szent Benedek Iskolaközpont hatalmas gyerekzsivajjal telt meg a hétvégén. A katolikus intézmény szülői közössége minden novemberben Márton napi rendezvényt szervez az iskolában, amelynek minden egyes perce a gyerekek kikapcsolódásáról szól.

Multimédiás verseny

Idén kilencedik alkalommal rendezték meg a diákok körében igen népszerű multimédiás versenyt  november hetedikén az önkormányzat üléstermében. Egyúttal az Olvass velünk! című verseny díjait is átadták.

Oldalak