Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 4. szerda, Borbála, Barbara

Köznevelés

Újbuda :

A felnőtteknek is segítenek

Március közepe óta, a polgármesteri döntést követően, szünetel a kerületben az óvodai ellátás. Az önkormányzat és intézményei ügyeleti rendszerben segítenek azoknak a családoknak, amelyek a szülők munkája miatt nem tudják megoldani gyermekük elhelyezését. Az óvodai ügyeleti rendszerről Tóth Ildikót, az Észak-kelenföldi Óvoda intézményvezetőjét kérdeztük.

Újbuda :

Kreatív megoldásokkal folytatják a tanévet Újbudán

Kerületi iskolákat kérdeztünk arról, hogyan álltak át a digitális oktatásra. Volt, ahol nem volt nagy kihívás, hiszen már használtak ilyen mód­­szereket, máshol több bonyodalmat okozott, de mindenhol beindult az új élet. A családoknak Újbudán is nehéz ez az időszak.

Újbuda :

Beindult a digitális oktatás az iskolákban

Az új koronavírus-járvány miatt hétfő óta nincs tanítás az iskolákban, mindenhol elkezdődött a digitális oktatás. Az új munkarendre való felkészülés óriási aktivitással indult el országszerte.

Újbuda :

Bölcsődés, óvodás korú gyermekek elhelyzése a rendkívüli szünetben

Újbudán két bölcsődében és nyolc óvodában várják azokat a gyerekeket, akiknek felügyeletét a rendkívüli szünet alatt nem tudják megoldani szüleik. Újbuda Önkormányzata azt kéri a családoktól, hogy a gyermekfelügyeletet NE nagyszülőkkel vagy idős rokonokkal oldják meg, mert ők most különösen veszélyeztetettek.

Újbuda :

Hétfőtől az óvodák is zárva lesznek

Hétfőtől fokozatosan bezárnak a fővárosi óvodák és bölcsődék a koronavírus-járvány miatt. A gyerekek felügyeletét kis csoportokban a szülők és a szomszédok bevonásával javasolják megoldani a kormány.

Újbuda :

Hétfőtől bezárják az általános iskolákat

A járványhelyzet miatt bezárják az általános iskolákat hétfőtől, március 16-tól digitális munkarendre áll át az iskolarendszer - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a kormány Facebook-oldalán péntek este közzétett videójában. 

Újbuda :

Tájékoztató kisgyermekeseknek, bölcsődések és óvodások szüleinek

A kormány március 11-én veszélyhelyzetet rendelt el a koronavírus-járvány miatt, és összehangolt védekezésre szólított fel, valamint a köznevelési intézményekre vonatkozóan a nyitva tartás mellett döntött. A kormányrendelet értelmében rendkívüli szünetet sem az intézményvezető, sem a jegyző, sem az Oktatási Hivatal nem rendelhet el. Az egységes védekezés értelmében az óvodák és a bölcsődék is nyitva vannak.

Újbuda :

Újbudai Pedagógiai Napok a kerületben

2008 óta évente visszatérő program a kerületben az Újbudai Pedagógiai Napok. Az Újbudai Pedagógiai Iroda rendezvényének nyitóprogramját március 5-én rendezték meg a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében. László Imre polgármester köszöntője után szakmai előadásokra és a Jövő pedagógusai pályázat eredményhirdetésére is sor került, a díjakat Orosz Anna alpolgármester adta át.

Újbuda :

Medve matek a BME-n

Csaknem 50 iskola 280 diákja vett részt az élményalapú matematika tanulását célzó műegyetemi programokon.

Újbuda :

Idén is RobonAUT a Műegyetemen

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a RobonAUT versenyt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A rendezvényen évről-évre nagyobb szerepet kap a mesterséges intelligencia, a modellautóknak emberi beavatkozás nélkül, a lehető legrövidebb idő alatt kell teljesíteniük egy akadálypályát és egy gyorsasági versenyfutamot.

Újbuda :

Arany pillanatok - kiállítás az 50 éves Grosicsban

Alapításának ötvenedik évfordulóját ünnepli idén az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola. Ennek alkalmából február 6-án az Aranycsapat relikviáiból nyílt kiállítás az intézmény aulájában. A legendás futballisták trófeái, személyes tárgyaik március 2-áig láthatók a Bikszádi úti épületben.

Újbuda :

KÓTA díjat kapott a Szent Imre Gimnázium

Idén 11 kategóriában 43 díjazottnak, köztük a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumnak ítélték oda a 2020-ban 50. évfordulóját ünneplő Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége a KÓTA díjait.

Oldalak