Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Fidesz demonstráció virággal  
 

Az önkormányzat kerületi iskolákat érintő átszervezése ellen szervezett csendes, utcai demonstrációt a Fidesz. Mint mondták, attól tartanak, Fodor Vince MDF-es alpolgármester az iskolabezárások mellé áll.

Koncert a Bethlenért  
 

Koncertet szervezett április 12-én csütörtökön a Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium szülői közössége az intézmény gimnáziumi képzésének megmentéséért.

65 éves a Kelenvölgyi suli  
 

A Kelenvölgyi Általános Iskola 65 éves jubileumát ünnepelte április 4-én, melyre számos programmal készültek.

FIGYELEM! Helyesbítés

Az Újbuda újság legfrissebb számában tévesen jelent meg egy cikk iskola bezárásokkal kapcsolatban. Most közzé tesszük a helyes szöveget, hangsúlyozzuk, hogy mint ahogy a cím is mutatja - szándékokról van szó, végleges döntések még nincsenek. A hibát figyelmetlenség okozta, a szerkesztők elnézést kérnek.

Terítéken az oktatás  

FIDESZ képviselők látogattak el március 8-án, csütörtökön a Weiner Leó Zeneiskolába. Jankó István fontosnak tartja, hogy képviselőtársai saját szemükkel lássak miről is, döntenek a "kerek asztalnál".

Várja az ovisokat a Csíki suli  
 

A Csíki-hegyek utcai Általános Iskolában március 3-án iskolahívogató kaladtúrát rendeztek a leendő elsősöknek.

Katasztrófavédelmi felkészítés az iskolai oktatásban  
 

A Fővárosi Polgármesteri Hivatalban február 27-én Katasztrófavédelmi felkészítés az iskolai oktatásban címmel konferenciát rendeztek. Törvény által szabályozott, hogy a fiataloknak milyen szintű katasztrófavédelmi oktatásban kell részt venniük. Erről tanácskoztak a hivatásosok és a pedagógusok.

Újbudai Pedagógiai Napok 2007  

Március 1-én, csütörtökön volt a megnyitója az Újbudai Pedagógiai Napoknak a Szent Imre Gimnázium dísztermében.

A média is tantárgy lett  

Bevezették a médiaórát a Csíki-hegyek utcai Általános Iskolában. A tanulók a klasszikus filmek mellett többek között a közélet mai jelenségeivel ismerkedhetnek meg.

Nemzetközi Netnagyi buli volt a BMK-ban

Öt ország huszonhét idős tanulója találkozott a Budapesti Művelődési Központban. A külföldi részvevők többek között információkat kaptak a Kattints rá, Nagyi! országos képzési hálózat előző évi működéséről és idei terveiről.

Felnőttképzés felsőfokon  

Január 30-án tartották a Budapesti Művelődési Központban a PALLÓ szervezésében azt a konferenciát, melyet "A közművelődési intézmények szerepe és lehetőségei a felnőttképzésben" címmel rendeztek meg.

Emlékezzünk Kiss Árpádra  
 

A Kiss Árpád Emlékbizottság programadó alakuló ülésének összehívását múlt héten sajtótájékoztatóval egybekötve tartották meg az Újbudai Pedagógiai Szolgáltató Központ előadótermében. A nagy pedagógus születésének 100. évfordulója alkalmából Kiss Árpád Emlékévet hirdettek.

Az oktatás helyzete Újbudán innen és túl  

Közel 200 országgyűlési képviselő tett látogatást az ország különféle iskoláiban és óvodáiban a magyar közoktatás napja alkalmából. Az ötlet, hogy ezen a napon a politikusok személyesen győződjenek meg az oktatás hétköznapjairól, a Pedagógusok Szakszervezetétől származik.

Oldalak