Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Egészségből jeles  

Az idei tanévzáró ünnepségen egészségbizonyítványt is kaptak a tanulmányi értesítő mellé a Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium diákjai. Az okleveleket azok a nebulók vehették át, akik részt vettek az Újbuda Önkormányzata által támogatott szűrővizsgálatokon, melyet a Főnix-Med Zrt. szervezett az intézmény a 6., 8. és 10. évfolyamos tanulói számára.

Az élet őszinte öröme  

A Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola minden évben május végén rendezi meg a Montágh-napot, ahol az idejáró, sajátos nevelési igényű gyerekek számot adnak tudásukról. A vidám összejövetelen az értelmi sérült és tanulásban akadályozott fiatalok énekeltek, zenéltek és verseltek a közönségnek. Az idei kulturális ünnepnap azért is volt különleges, mert a Fogócska utcai intézmény éppen ebben az évben ünnepli harmincadik születésnapját.

Mások, máshogyan

A Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola minden évben május végén rendezi meg a Montágh Napot, ahol az idejáró, sajátos nevelési igényű gyerekek számot adnak tudásukról és arról, mennyit fejlődtek az elmúlt évben. Az idei kulturális ünnepnap különlegessége, hogy az intézmény immár 30 éve működik a Fogócska utcában. A vidám összejövetelen az értelmi sérült és tanulásban akadályozott fiatalok énekeltek, zenéltek és verseltek a közönségnek. Látszott, hogy komoly munka húzódik meg a produkciók mögött.

Tanulmányi ösztöndíjat hirdet a Britannica  

A 11. kerületben működő Britannica Angolnyelvű Nemzetközi Általános Iskola és Gimnázium (Aga u. 10.) tanulmányi ösztöndíjat hirdet két tanuló részére a gimnázium utolsó két évfolyamára, melynek végén a világ vezető felsőoktatási intézményeiben elfogadott rangos Cambridge-i Nemzetközi Érettségi vizsgát teszik le.

60+ Médiaműhely: Művészből doktor  

Kovács-Gombos Gábor festőművész 2009. május 25-én summa cum laude védte doktori értekezését a Magyar Képzőművészeti Egyetem Feszty Házában. A DLA fokozat (Doctor of Liberal Arts) feltétele egyetemi végzettség, két nyelvvizsga, egy mestermunka és az elméleti értekezés.

Diákok szervezték az ÁVF Napot

Az Általános Vállakozási Főiskolán immár 11. alkalommal kerül megrendezésre az intézmény saját ünnepe, az ÁVF Nap. Az esemény nemcsak üdítően szórakoztató programokat kínált reggeltől estig, de komoly szakmai előadásoknak is helyet biztosított. A nyílt nap tehát azoknak szólt, akik a továbbtanulás és elhelyezkedés kérdéseire szerettek volna válaszokat találni, miközben összeköthették a kellemest a hasznossal.

Waldorf pedagógia: középpontban a gyermek

Kezdődik a nyár, ami nemcsak a szünidő, de az iskola és óvodaválasztás dilemmákkal terhelt időszaka is. A lehetőségek tárházát persze lehetetlen számba venni, de érdemes megismerkedni néha olyan intézménnyel is, amelynek módszere nagyban eltér az általános nevelési elvektől. Ilyen például Waldorf óvoda is.

Vészhelyzetről szólt a verseny  

Természeti katasztrófáktól, robbanásoktól, balesetektől hangos a média, az átlagember pedig már gyakran fel sem kapja a fejét a rémhírekre, annyira töményen kapja a borzalmakat. Pedig, ha mi lennénk a szerencsétlenség részesei, biztosan komolyabban foglalkoztatna az ügy. Például az, hogy talán másképp is alakulhatott volna, ha. Ha van legalább egy olyan ember a helyszínen, aki pontosan tudja, mit kell tenni a káosz és pánik közepette. A kerületi Polgári Védelem évről évre azért indít képzéseket és versenyeket a fiatalok számára, hogy minél több ilyen személy kószáljon a világban.

Kapaszkodó kisgyermekeseknek  

A kisgyermekes családok egyik központi kérdése, miként válasszák ki a legjobb bölcsödét, majd a legmegfelelőbb óvodát a család szeme fényének. Ehhez adott kapaszkodót április első hét végéjén a Szülők Háza, ahol nyílt napot rendeztek erről a témáról.

Újra ÁVF-Nap!

Idén 11. alkalommal, május 6-án, 11 órakor veszi kezdetét az Általános Vállalkozási Főiskola hagyományos, éves rendezvénye, az ÁVF-Nap. A hagyományokhoz híven ismét az intézmény diákjai szervezik a programokat, amelyek idén a versenyképességről szólnak.

Több diák kaphatna külföldi ösztöndíjat

A fiatal baloldaliakat tömörítő Societas budapesti szervezete főváros szerte aláírásokat gyűjt legnagyobb egyetemeink környékén, hogy az Európai Uniónál elérjék, hogy a méltán népszerű Erasmus ösztöndíjat és csereprogramot minél szélesebb körben igénybe tudják venni a diákok. A bővítés lényege szerint a szakmunkástanulótól a Phd. hallgatóig mindenkinek esélye nyílna tapasztalatokat szerezni egy idegen országban. A petíció egész Európát végigjárja, hiszen egymillió név szükséges ahhoz, hogy az ügy a döntéshozók elé kerüljön.

Tehetségpont a táblán  

A Tehetséges Magyarországért Alapítvány 2006-ban március 25-ére, Bartók Béla 125. születésnapjára tűzte ki a "Tehetség Napját". Mindezt abban a reményben, hogy ez a kezdeményezés idővel hagyománnyá válik, az iskolák, sportklubok, munkahelyi- vagy lakóhelyi közösségek olyan programmal ünnepelik majd meg ezt a napot, amely segíti a tehetségek kibontakozását.

Albertfalván az ovisok is ünnepeltek  

Az Albertfalvi Közösségi Ház minden évben a helyi óvodásokkal is megismerteti nemzeti ünnepünk, március 15. hagyományait. A vendégül hívott Madárdal együttes forradalmi dalokat adott elő lelkes közönségének, de a kicsik még a huszártánc alapjaival is közelebbi kapcsolatba kerülhettek.

Mini Tini Motorsuli Újbudán

Március 21-én, a Suzuki PLUSZ nyílt napjával egybekötve nyitja kapuját az Újbudai Mini Tini Motorsuli. A kezdeményezés a Suzuki PLUSZ ügyvezető igazgatójától Fehér Lászlótól származik, aki szerint a balesetek számának csökkentése érdekében a közlekedésbiztonsági oktatás elengedhetetlen a mai motorizált világban.

Nyílt nap a Gesztenyéskert óvodában

Varázsszőnyeg néven nyílt kiállítás a Gesztenyés Galériában, ahol hét óvodás csoport alkotásait tekinthették meg a Nyílt napra látogató szülők. Ezt a kiállítást nem a véletlen szülte, ugyanis a Gesztenyéskert Óvodában a művészeti nevelésre fektetik a legnagyobb hangsúlyt. Így a kicsikben már korán kialakul a képzőművészet, a zene, illetve a költészet iránti szeretet.

Fókuszban: a pedagógusok

Az Újbudai Pedagógiai Intézet  idén is megrendezte  az Újbudai Pedagógiai Napokat. A közel egy hétig tartó programsorozaton a kerületi pedagógusok  szakmai előadásokat hallgathatnak meg, és olyan fórumokon vehetnek részt, amelyeken a tanítói hivatás legújabb kihívásaira, a megújulás lehetőségeire keresik a választ.

Pedagógusok a középpontban  

Több mint 20 helyszínen, közel 50 előadással, valamint bemutató órával várták és várják a pedagógusokat az Újbudai Pedagógiai Napokra, ahol a középpontban ezúttal a pedagógusok személyisége áll.

Oldalak