Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

pályázat

Három új pályázat indult a Cseh Tamás Programban  

Összesen 162 millió forintos kerettel három nyílt pályázatot írt ki a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiuma. Nemzetközi koncertek támogatására, a fővárosi klubok koncertjeire és könnyűzenei médiumok megjelentetésére 2017. január 26-ig lehet jelentkezni.

„Egészséges és Aktív Időskor” önkéntesekkel  

Újbuda Önkormányzata - a Norvég Alaphoz benyújtott pályázat részeként - tervezi, hogy új, kísérleti, szervezeti modellt dolgoz ki, melynek keretében 60 év felettieknek nyújt támogatást önkéntesek tevékenységével. Ehhez fel kell készíteni az önkénteseket, képzésüket az OKT-FULL Tanácsadó Kft. végzi.

Kedvezményes üdülésre pályázhatnak a nagycsaládosok  

A szociális üdültetési rendszer, az Erzsébet-program ismét kedvezményes üdülési lehetőséget kínál nyugdíjasoknak, fogyatékossággal élőknek és nagycsaládosoknak. A pályázatok nyertesei az üdülési támogatást 2018 év végéig használhatják fel a programmal együttműködő szálláshelyeken, előzetes szállásfoglalást követően.

Lezárult a Gellérthegy ötletpályázat  

Tizennégy pályázó részesült elismerésben a november 10-én lezárult Gellérthegy ötletpályázaton. A világörökség részének elismert, a természeti értékek megóvására nagy hangsúlyt fektető pályázat eredményét online hirdette ki a Miniszterelnökség.

Pályázat: Varázstinta  

2016november1009:00

Újságíró pályázat 8-14 éves gyerekeknek értékes nyereményekért

Junior Ki Mit Tud: változott a bemutatók időpontja  

 

Október 22-én és november 5-én mutathatják be produkcióikat azok a 6-20 év közötti újbudai gyereknek és fiatalok, akik jelentkeztek a Gazdagréti Közösségi Házban megrendezésre kerülő Junior Ki Mit Tud? tehetségkutatóra.

Ismét lehet pályázni a Kincses Kultúróvoda címre  

Második alkalommal hirdeti meg a Kincses Kultúróvoda pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma az óvodai és a kulturális intézményrendszer együttműködésének erősítésére, valamint a két terület értékeinek elismerésére - közölte a tárca.

Díjat kapott a Spin-Off Klub és a Start-up pályázat  

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány közös díját nyerte el az újbudai alapítású, feltörekvő, sikeres vállalkozásokat bemutató és támogató Spin-Off Klub, és az önkormányzat által időről időre kiírt startup pályázat. A „Gazdaságélénkítés, vállalkozásfejlesztés és munkahelyteremtés Budapesten” rendezvényen Molnár László alpolgármester vette át a díjat.

Újbudai az év legjobb terasza  

A megújult Budai Parkszínpadot választották az év egyik legjobb teraszának a Terasz 2016 pályázaton. A budapesti kerthelyiségek és vendéglátós teraszok versenyét harmadik alkalommal hirdette meg a főváros. Három kategóriában - terasz, kerthelyiség és pop-up - lehetett jelentkezni.

Lakásvédelmi akcióterv: módosult a pályázati határidő  

Tovább lehet jelentkezni a Lakásvédelmi Akcióterv keretében idén tavasszal meghirdetett Társasházi Kamerarendszer- és Biztosnsági Rács Programokra. A pályázatok benyújtásának határideje szeptember 30-ról november 15-re módosult.

Ismét Junior Ki Mit Tud? Újbudán  

Hat és húsz év közötti újbudai gyereknek és fiataloknak rendeznek tehetségkutató versenyt a Gazdagréti Közösségi Házban. Jelentkezni előadó- és alkotóművészeti kategóriákban lehet szeptember 30-ig.

Oldalak