Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

2006

Babakötvény Újbudán  

A babakötvénnyel kapcsolatos aggályairól számolt be a nagyobbik ellenzéki párt január 12-én a Fidesz XI. kerületi irodájában.

Mobilizált ügyintézés

A napokban látogatott el Gyurcsány Ferenc és Baja Ferenc a kerületünkben fél éve székelő Kormányzati Ügyféltájékoztató Központba, ahol mint kiderült a telefonálók 40%-a az elektronikus ügyintézés, vagyis az Ügyfélkapu iránt érdeklődnek.

Csen-(el)csent gyűrű  

Egy kerületi sértett saját maga járt utána ellopott ékszerének. A közel 1,9 millió forintot érő egyedi ékszerre egy zálogházban talált rá.

Az újszülöttek biztosított jövője  

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, kedden délután személyesen tájékoztatta a Szent Imre Kórház kismamáit a babakötvényről. A találkozón megjelent Dr. László Imre, a Szent Imre Kórház főigazgatója, valamint Molnár Gyula, kerületünk polgármestere is.

Női napok a Rudas gőzfürdőben  

Mostantól heti két alkalommal a nők vehetik igénybe a Rudas fürdő szolgáltatásait, miután Demszky Gábor egyeztetett annak az állampolgári kezdeményezésnek az elindítóival, akik sérelmezték, hogy a Rudasban nincsenek kizárólag női napok.

Karácsony az Albertfalvi Közösségi Házban  

Az Albertfalvi Közösségi Ház karácsonyi ünnepségére érkező nagycsaládosokat egy mikuláscsomaggal és kis ünnepi műsorral várták a szervezők péntek (december 16.) délután.

Lángoló autó a rakparton  

Parkoló furgonnak ütközött és kigyulladt egy személygépkocsi  november 27-én, hajnali fél egykor a XI. kerületi Műegyetem rakparton.

Oldalak