Köznevelés
Köznevelés webhelyen lett közzétéve (https://oktatas.ujbuda.hu)

Címlap > Passiójáték a Domokos Pál Péter Általános Iskolában

Passiójáték a Domokos Pál Péter Általános Iskolában  

   |   2012, április 4 - 23:12
A Domokos Pál Péter Általános Iskolában immár a hetedik alkalommal kerül megrendezésre a PASSIÓJÁTÉK.

Minden évben egy-egy felső tagozatos osztály vállalja el e komoly és megtisztelő feladatot, hogy húsvét előtt eljátsszák Jézus Krisztus szenvedéstörténetét. Ezzel az előadással az iskola névadójának, Domokos Pál Péter szűkebb hazájának, Csíksomlyónak, ferences középiskolájának 1700-as években kialakult hagyományát szeretnék feleleveníteni és folytatni. A ferences középiskola tanárai és diákjai nagypénteken a templomban összegyűlt székelyek és maguk épülésére, hitük erősítésére a középkorban elterjedt misztériumdrámákat felújítva színpadra állították. Minden évben másvalaki írta meg a művet, amely Krisztus kínszenvedését és kereszthalálát dolgozta fel. A drámák kéziratai a kommunista diktatúra első évtizedeiben a Szűz Mária-szobor alatti dobogóban voltak elrejtve, amíg 1980. augusztus 22-én egy felújítás során, teljesen ép állapotban fel nem lelték őket. Ebben az évben is ezekből a passiójátékokból kerül egy bemutatásra. A régies nyelvezetű szöveget a diákok könnyen és lelkesen tanulták, nagy odaadással készültek hat héten át. Ez alkalommal a 17.századi passiójátékot két archaikus ima keretezi: az egyik Moldvából a másik Nógrád megyéből származik. Az egymástól távol született versek csodálatosan összecsengnek, tökéletes egységet alkotnak.


Forrás webcím: https://oktatas.ujbuda.hu/kozneveles/passiojatek-a-domokos-pal-peter-altalanos-iskolaban