Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 5. csütörtök, Vilma

Önkéntes szülők az óvodáért

Óvodák   |   2012, szeptember 27 - 11:03
Nyomtatóbarát változatSend by email
Hoffmann Tamás polgármester és felesége azért látogattak el az Ezüstfenyő Óvodába, hogy saját szemükkel is meggyőződjenek az itt folyó különleges munkáról. Az intézmény ugyanis arról híresült el, hogy a szülők példa nélküli összefogásban végeznek felújításokat az oviban.

Az összetartó szülői közösség olyan elkötelezett az óvodában zajló magas színvonalú, és szeretetteljes légkörben végzett munka mellett, hogy az intézmény szinte minden szegletét felújították az elmúlt hónapok alatt. Az önkéntes szülők felcsiszolták és újralakkozták a parkettát, a foglakoztató szobákban egy asztalos apuka felújította az asztalokat és székeket, a poros udvart pedig befüvesítették. Sőt, az önkéntes munka mellett olykor-olykor meg is vásárolnak egy hiányzó szőnyeget, vagy az elhasználódott mesekönyvek helyett újakat hoznak. A szülők pedig már most újabb szépítő akción törik a fejüket.