Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 15. kedd, Teréz

Nagyik meséltek az ovisoknak

Óvodák   |   2010, május 27 - 17:21
Nyomtatóbarát változatSend by email
A közelben élő nagymamák látogatták meg a Gazdagréti Szivárvány Óvoda kis lakóit, hogy azt tegyék, amiben mindig is a legjobbak voltak, meséljenek nekik. A nagyszülő családon belüli kiemelt funkciója nem is kérdéses, manapság azonban egyre ritkább az olyan família, amelyben a nagymama aktív és állandó szerepet tölt be. Az intézmény ezt a hiányt szeretné pótolni a nagyik óvodai bevetésével.

A meghirdetett program 9 órától szól, az egyik nagymamával szinte egyszerre lépek be a Szivárvány ovi ajtaján. Lemaradok pár pillanatra, hiszen néhány szóban egyeztetek a vezetőnővel, és mire belépek a foglalkoztató szobába, azonnal azt látom, amit ígértek. Valentin Ferencné, a Rét Nyugdíjas Klub elnök asszonya még le sem tudott ülni, a gyerekek körülötte ugrálva követelik, hogy meséljen, és sorba hordják megmutatni legújabb játékaikat. Azt hittem, ez nehezebben fog menni. Az ismerkedés, az összecsiszolódás. - Máskor is tapasztaltuk már, hogy a kicsik szinte rögtön megtalálják a nagymamákkal a közös hangot. Illetve a nagyiknak meg van az a rendkívüli képességük és tapasztalatuk, hogyan bánjanak a gyerekekkel. Különleges kapcsolat az övék - magyarázza az esetet Osváthné Terék Mária, az intézmény vezetője. Az óvónő arról mesél, Gazdagréten is egyre kevesebb a nagycsalád, ahol a nagymama is állandó tagnak számít, főz, elhozza a gyereket az iskolából, mesél neki, játszik vele. - Pedig az apróságoknak nagyon hiányzik a nagyi simogatása, bölcsességei, a közös időtöltés. Ezt a fontos szerepet és élményt szeretnénk a programunkkal erősíteni - teszi hozzá Osváthné Terék Mária. A kezdeményezés az Albertfalvi Közösségi Ház: Nagyi mesélj! című mesegálájáról származik, melynek sikerén felbuzdulva a Rét Nyugdíjas Klub úgy gondolta, hagyományt teremt az ötletből, hiszen az minkét fél - mesélő és hallgató - épülését egyaránt szolgálja. - Az unokáim már felnőttek, középiskolások, egyetemisták, de egy nagymamának mindig van igénye, hogy kisgyermekeket neveljen, és átadhassa szeretetét - válaszol kérdésemre Valentin mama, akinek már a térdén ugrálnak az ovisok. A térség óvodásai minden Anyák Napján és Karácsonykor ünnepi műsort adnak elő a nyugdíjas klubban, így a klub vezetője személyesen is úgy érzi, a lakótelepi óvodák látogatásával viszonozhatja a kicsik kedvességét. - Megmondtuk a vezetőnőnek, amikor csak nagyira van szükség, egy telefon, és mi itt vagyunk - mondja távozóban a már hivatásosnak tekinthető mesélő.