Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 4. szerda, Borbála, Barbara

Köznevelés

Újbuda :

Újabb robotika siker

Harmadik helyezést ért el a Domokos Pál Péter Általános Iskola és a Farkasréti Általános Iskola csapata a X. Robotprogramozó Országos Csapatverseny döntőjében. Az április 27-én Kecskeméten megrendezett versenyen három újbudai csapat vett részt, mindegyik kiemelkedően teljesített.

Újbuda :

Újbudáról indult a Biztonságos Óvoda Kupa

Idén harmadik alkalommal rendezték meg Újbudán a Biztonságos Óvoda Kupát. A cél, hogy a gyermekek az óvodában elsajátított közlekedési tudásukat izgalmas feladatokon keresztül mélyítsék el és játékosan foglalkozzanak a közlekedésbiztonsággal.

Újbuda :

Zöld nevelés Újbudán

Óvodai környezeti nevelés Újbudán címmel rendeztek egész napos szakmai konferenciát, ahol az önkormányzati fenntartású intézményekben zajló módszertant és eredményeit mutatták be az érintetteknek. A résztvevő óvodapedagógusokat, szakértőket és intézményvezetőket Hoffmann Tamás polgármester, Simicskó István országgyűlési képviselő, valamint Beneda Attila helyettes államtitkár köszöntötte.

Újbuda :

Oviolimpia a Gabányiban

Nyolc újbudai óvodából nyolcvan gyermek vett részt a Gabányi László Sportcsarnokban megrendezett játékos sportversenyen. A kis sportolókat Hoffmann Tamás polgármester köszöntötte, majd adta át nekik az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. ajándékait, sportszereket és finomságokat.

Újbuda :

A Bölcsődék Napját ünnepelték Újbudán


Az ország első bölcsődéje 1851. április 21-én kezdte meg működését. Az évfordulóhoz kapcsolódóan szervezték meg Újbudán a Bölcsődék Napját, ahol öt kisgyermeknevelő vehetett át polgármesteri dicséretet kiemelkedő tevékenységéért. Az eseményen átadták az „Újrahasznosítva szépülünk” pályázat legjobbjainak járó elismeréseket is.

Újbuda :

Rajzok Mátyás királyról

Kiosztották a Mátyás király-emlékévhez kapcsolódó pályázatra beérkezett legjobb gyermekrajzok készítőinek járó díjakat a Dél-kelenföldi Óvoda Lecke utcai székhelyén.

Újbuda :

Kiváló újbudai intézmények

Budapesten tartotta európai hálózatának éves tanácskozását a brüsszeli központú European Foundation for Quality Management (EFQM). Ennek keretében okleveleket és elismeréseket adtak át azoknak a magyar szervezeteknek, amelyek sikeresen alkalmazzák a kiválóság kultúra eszközeit, módszereit.

Újbuda :

Elismerést kapott az újbudai iskola

KIP Országos Hálózat minősített iskolája címet kapott a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Újbudai Szakiskolája április 5-én.

Újbuda :

ÉRTESÍTÉS: E-menza az iskolákban

Az újbudai iskolákban 2019. április 1-jétől egy új menzakártyarendszer segíti majd Önöket az iskolai étkeztetéssel kapcsolatos ügyintézésben. A rendszer a tavalyi év során került bevezetésre a kerületi óvodákban, ahol azóta is hatékonyan működik.

Újbuda :

Külföldi diákok Újbudán

Egy hétig élvezik a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola vendégszeretetét az Erasmus+ KA2 program keretében Újbudára érkező külföldi diákok és tanáraik. A delegációt Hoffmann Tamás polgármester fogadta az önkormányzat tanácstermében.

Újbuda :

Középpontban a bölcsődék

Újbuda Önkormányzatának támogatásával megjelent a Bölcsődei Lépegető című kiadvány, amely az Újbudai Bölcsődei Intézmények keretein belül működő kilenc tagintézményről nyújt ismereteket. A háromévesnél kisebb gyermekek szülei ebből tájékozódhatnak a bölcsődék feladatairól, az ellátás igénybevételéről, az alapellátáson túli szolgáltatásokról, a sajátos nevelési igényű gyerekek részleges integrációjáról. A kiadvány, amely itt érhető el, egyenként, részletesen mutatja be az önkormányzati fenntartású bölcsődéket, emellett külön listában közli az intézmények elérhetőségeit is.

Újbuda :

Újbuda negyedik sóbarlangja a Mesevár bölcsődében

A Zólyomi úti Mesevár bölcsődében Hoffmann Tamás polgármester, Simicskó István országgyűlési képviselő és Unger Katalin, az Újbudai Egyesített Bölcsődei Intézmények vezetője adta át a legújabb kerületi bölcsődei sóbarlangot, amelyet fény- és hangterápiás eszközökkel is felszereltek. Ez már a negyedik olyan sóbarlang Újbudán, amelyet az önkormányzat azzal a céllal hozott létre, hogy a gyermekek egészségi állapotát, közérzetét javítsa.

Újbuda :

Szakmai napok pedagógusoknak

A családi és intézményes nevelés kapcsolata áll az idei Újbudai Pedagógiai Napok középpontjában. A meghívott szakértők előadásaira az újbudai iskolák, óvodák pedagógusait, a kisgyermeknevelőket és a pedagógiai munkát segítő szakembereket várják.

Oldalak