Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Waldorf pedagógia: középpontban a gyermek

Kezdődik a nyár, ami nemcsak a szünidő, de az iskola és óvodaválasztás dilemmákkal terhelt időszaka is. A lehetőségek tárházát persze lehetetlen számba venni, de érdemes megismerkedni néha olyan intézménnyel is, amelynek módszere nagyban eltér az általános nevelési elvektől. Ilyen például Waldorf óvoda is.
A Diószegi úti Rózsátnevető Waldorf Óvoda nyílt napját is azért látogatták meg a napokban az érdeklődő szülők, hogy belekóstoljanak mindabba a misztériumba, amit már hallottak, olvastak az alternatív pedagógiáról. Itt ugyanis szinte minden egy kicsit más, mint egy hagyományos oviban. A Rudolf Steiner által kidolgozott Waldorf pedagógia alapelve az emberközpontúság, itt minden arról szól, hogy a gyermek testileg, lelkileg és szellemileg egészségesen fejlődjön ahelyett, hogy - akár már óvodában is - tananyagot súlykolnának a fejekbe. Itt döntően az életkori sajátosságok határozzák meg a tevékenységi formákat, a gyerekek a koruknak megfelelő személyiség-, és készségfejlesztő, de ugyanakkor játékos feladatokat kapnak. "Tudatosan törekszünk egy elfogadó, szeretetteljes, családias hangulat megteremtésére, amiben a gyerekek otthon érzik magukat. Azt is szoktam mondani, mi pótanyaként viselkedünk velük, így teljes biztonságban érezhetik magukat" - mesél az óvoda mindennapjairól Toroczkay Ildikó, az óvoda vezetője. Az életkori sajátosságok szerint szervezzük a tevékenységeinket. Mivel a 4-7 éves korosztálynak a saját testét kell először "belakni", ebben kell őket elsődlegesen segíteni. A feladatlapok erőltetése és a túl korai intellektuális fejlesztés ezeket az erőket veszi el - magyarázza Ildikó. Az óvónők tehát a kicsik belső világát védik és erősítik, hogy szabad lelkű, kreatív gondolkodású felnőttek válhassanak belőlük. Ennek a miliőnek szerves részét képezi a környezet. A nevelők a szépség meglátására vezetik rá a kicsiket, magától értetődő tehát, hogy az őket körülvevő dolgoknak is szépnek, és valódinak kell lenniük. A hiteles valóságot próbáljuk megéltetni a gyerekekkel, ezért arra törekszünk, hogy a berendezés, és a játékszerek természetes anyagokból készüljenek - mondja az óvónő, miközben az egy darab fából kifaragott gyönyörű asztalokra és pöttömnyi székekre mutat. A foglalkoztató szobákba belépve valóban mesebeli látvány fogad. Első gondolatom, hogy Hófehérke csodálkozhatott így, belépve a törpék varázslatos világába. A hasonlat még inkább stimmel, mikor meglátom a gyerekek által gyönyörűen rendbe rakott kis munkaasztalt, a szabályosan a falra akasztott zsákocskákat és mini szerszámokat. Egy órával korábban még hatalmas gyurmázás és festés folyt a teremben, most a jelét sem látni. Különböző eszközöket használunk - vezet tovább a pedagógus - melyek segítségével a gyerekek külön kis fantáziavilágot alakíthatnak ki maguknak. Ilyenek a pallók, paravánok, nagy lepedők, melyekből gyakran építenek egy kuckót, vagy ami az eszükbe jut. A sarokban rögtön meg is pillantok egy babázó sarkot elkerítve, lefüggönyözve, gondolom az építőik a másik nem illetéktelen behatolóitól tartottak. A túlsó oldalon egy veterán hintaló áll magányosan, fölötte a polcon faragott fajátékok. A játékaink nem kidolgozottak - veszi észre érdeklődésemet Ildikó - így óvjuk a gyerekek fantázia világát. A mindennapi foglalkozások is egyedi stílusban zajlanak. Nem közvetlenül játszanak a kicsikkel, inkább a vigyázó anyuka hozzáállásával kötögetnek, varrogatnak, de fél szemül mindig a gyerkőcökön van. Ha konfliktust észlelünk, arra törekszünk, hogy inkább maguk oldják meg az apróbb nézeteltéréseket. Mi csak akkor lépünk közbe, ha muszáj - teszi hozzá az óvónő. Ezek az intézmények természetesen önfenntartók, tehát az állami normatíván túl jelentős részben a szülők támogatására számítanak. A Rózsátnevető Óvodába huszonkét gyermek jár, akiket nem osztottak csoportokra, inkább a nemek és a kor egyensúlyát igyekeznek fenntartani. Ugyancsak a költségek és az étkeztetéshez szükséges engedélyeztetések miatt itt csak délután 13 óráig töltik el idejüket a gyerekek, de az apró óvodát látva ez nem meglepő. A túljelentkezés mindezek ellenére állandó, azok, akik megengedhetik maguknak, szívesen áldoznak arra, hogy nap mint nap boldog, kiegyensúlyozott gyermek térjen haza az óvodából. A waldorf módszer csak egy lehetőség, ami azonban felvillant átlagostól eltérő utakat. Kutakodjunk tehát csak tovább, és ha úgy érezzük, merjünk változtatni!