Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 28. hétfő, Simon, Szimonetta

Visszatekintés 2012. - Változásokkal indult a tanév

Gyermekeink szeptembertől immár mindennap testnevelés órán vesznek részt. Az Anno a'la carte utazásra vitt Karinthy, Kosztolányi és Móricz korába, de a lecsót is megünnepeltük Kelenföldön.

A megnövekedett gyermeklétszám miatt a tavalyihoz képest idén hárommal több első osztály indult Újbudán. Az önkormányzat jóvoltából, nem csak a szociálisan jogosultak, hanem minden első, második és harmadik osztályos nebuló továbbra is ingyen kapott tankönyvet. Idén az árak növekedése miatt a szülők valamennyivel többet költöttek a tanévkezdésre. Átlagosan 26 900 forintba kerül egy gyermek tanszercsomagja, de kevesebbet kellett költeni ott, ahol több gyermek van, hiszen egymásnak adogathatják a tanszereket, és aki időben kezdte a vásárlást, az is olcsóbban megúszhatta.

Anno a'la carte - nosztalgia reggeltől estig

Az Újbudai Kulturális Intézet augusztus 25-én nem kisebb dologra vállalkozott, mintsem hogy elénk varázsolja Karinthy, Kosztolányi és Móricz korát az egykori Hadikban. A program kiemelkedő része volt a Karinthy-szelet egy régi-új sütemény koradélutáni premierje. A kóstoláson részt vett Karinthy Márton és természetesen kerületünk és a Hadik vezetősége is. A játékos süteménykészítés ötlete a 2012-es évben zajló Európai Unió tematikus a generációk összefogás évének apropóján született.

A KULTI a kor illúziójának megteremtésére megnyerte a BKK vezetését is, akik üzembe állítottak két 100 éves villamoskocsit a Bartók Béla úton. Hoffmann Tamás polgármester úrra számtalan feladat jutott, a rendezvény útjára bocsátása mellett a 60 + programban a Vál Völgyi Szenior Alkotóház nyári „művészeti termését” is megnyitotta a nagyérdemű előtt. A régi időket idéző napot végül egy fantasztikus ősbemutató, a Rita című vígopera szabadtéri előadása zárta.

Helytörténeti kincskeresés

Szeptembertől új sorozat indult az Újbuda Televízióban, amely az ujbudamedia.hu oldalon is követhető lesz. Az Emléktábla című műsorunkban olyan használati vagy dísztárgyakat, illetve azok tulajdonosait szeretnénk bemutatni, amelyek jóval a ’90-es évek előtt keletkeztek. Minden család őriz a vitrinben olyan tárgyakat, fotókat, esetleg film- vagy videofelvételeket, amelyek felidézik a rég- vagy közelmúltat. A családtagok története, a házunk vagy lakásunk múltja, esetleg az utca, ahol lakunk leképeződik fényképeken, tárgyakban. Ezek egy része csak nekünk jelent értéket, számunkra élmény rájuk nézni, megérinteni őket, nekünk képeznek emléket. Azonban egy kerületrésznek vagy az egész kerületnek is érdekes lehet néhány ezek közül...

Minket, fiatalokat érdekel, nagymamáink hogyan látták a körteret, szüleink melyik parkban randiztak még bőven születésünk előtt, milyen tárgyak vették őket körül. A mai modern technikai eszközök helyett ők miket használtak, sőt, ha ezek közül valamelyik még évtizedek múltán is működőképes, akkor még ma is használhatják. Egy-egy régi tévékészülék, szalagos magnó, bakelitlemez vagy varrógép ma ékes darabja lehet a polcunknak, és hasonlókért akár múzeumokba is elmennénk.

Együttműködés a környezettudatosságért

Együttműködési megállapodást írt alá a Tata Consultancy Services Ltd.(TCS) és Újbuda Önkormányzata. Az együttműködés keretében a TCS szeretne önkéntes munkát végezni kerületünkben, részt venni a környezeti nevelés támogatásában, közösségi kert kialakításában és a kerékpáros közlekedés fejlesztésében.

A két intézmény a Zöld Iroda Versenyen került egymással kapcsolatba 2011-ben, amikor mindketten elnyerték a 2011 legzöldebb irodája címet. A kerületi székhelyű cég azóta aktívan érdeklődik a kerület környezettudatos programjai, környezetvédelmi elképzelései, fejlesztései iránt, amelyek közül néhány területen szívesen együttműködne az önkormányzattal. Ennek hivatalos megerősítése volt az augusztus 29-én aláírt szerződés.

A lecsót ünnepelték Kelenföldön

Az Etele úti templomkert adott otthont Kelenföld első Lecsófőző Versenyének. A hagyományteremtő céllal indított kezdeményezést Ludányi Attila és Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő indította útjára, akit a már régóta jól működő gazdapiac sikere ösztönzött a közösség erősítő program megszervezésére. A környékbeliek és más kerületi versenyzők hatalmas lelkesedéssel vetették bele magukat a főzésbe, amihez a szervezők biztosították az alapanyagokat. Nemcsak Újbudáról, de Orosházáról és Ajakról is érkeztek szerencsét próbálók, így a látogatók a legváltozatosabb ízekkel találkozhattak.

Sportközpontot avattak a Műszaki Egyetemen

Világszínvonalú sportlétesítmény átadására került sor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A régi, rossz állapotú tornatermek helyett a hallgatók és a kerület lakói mostantól a legmagasabb színvonalon, igényes környezetben sportolhatnak. A központot Tarlós István főpolgármester adta át a diákoknak, az eseményen Cseh László és Hídvégi Vid olimpikonok is részt vettek.

A kampusz közepén elhelyezkedő, korábbi csarnoképületből átalakított, a legmodernebb sportberendezésekkel felszerelt sportlétesítmény 3000 négyzetméteres, 2 nagyobb torna-, teremfoci termet, 4 fallabda pályát, továbbá küzdősport-termet (cselgáncs, jógaoktatás) fitness- és konditermet, aerobik, spinning és falmászó, valamint teremfoci részlegeket tartalmaz.

Legyél te is angyal! A Műszaki Egyetem hallgatói ezzel a felszólítással hívták fel a társadalom figyelmét a civil önkéntesség jelentőségére, szerintük ugyanis ellenszolgáltatás nélkül nagyon ritkán teszünk valamit embertársainkért. A BME diákjai tavalyi kerületszépítő akciójuk után most ismét szerszámokat ragadtak, hogy újjávarázsolják lakóhelyünket.

A műszakis hallgatók szeptember egyik péntekén a Goldmann György téren gyülekeztek, az eligazítás után pedig közel húsz helyszínen, óvodákban, bölcsődékben, iskolában, valamint köztereken, parkokban végeztek kisebb karbantartási munkákat, festettek, parkosítottak és szemetet gyűjtöttek. A Pöttöm Bölcsődében a kerítést festették újra a diákok, de a munkába a polgármester, a BME rektora, és maga Dévényi Tibi bácsi is besegített, aki egy dedikált pöttyös labdával ajándékozta meg a bölcsi lakóit.