Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Vészhelyzetről szólt a verseny

Természeti katasztrófáktól, robbanásoktól, balesetektől hangos a média, az átlagember pedig már gyakran fel sem kapja a fejét a rémhírekre, annyira töményen kapja a borzalmakat. Pedig, ha mi lennénk a szerencsétlenség részesei, biztosan komolyabban foglalkoztatna az ügy. Például az, hogy talán másképp is alakulhatott volna, ha. Ha van legalább egy olyan ember a helyszínen, aki pontosan tudja, mit kell tenni a káosz és pánik közepette. A kerületi Polgári Védelem évről évre azért indít képzéseket és versenyeket a fiatalok számára, hogy minél több ilyen személy kószáljon a világban.
A Nyéki Imre Uszodában rendezett katasztrófavédelmi vetélkedőn a kerületben tanuló felsős általános-, és középiskolás diákok csoportjai vettek részt. Az érdeklődés a szervezők szerint minden évben egyre nagyobb, szerencsére a katasztrófahelyzetek kezelése jellegénél fogva is sok izgalmat ígér a tanulásban megfáradt iskolásoknak. Az előző hetekben alaposan felkészített csapatoknak a veszélyhelyzetek elhárításában és kezelésében szerzett tudásukról kellett számot adniuk. Harcsa Miklós polgári védelmi alezredestől megtudtuk, a fiataloknak először elméleti teszteken kellett helytállniuk, majd a gyakorlati megpróbáltatások következnek. Eszközfelismerési feladatok, egészségügyi ellátás, életmentés, tűzoltás, sebesült ellátás és szállítás, de még gátépítés is szerepelt a széleskörű tudást igénylő gyakorlatok között. A katasztrófavédelmi vetélkedőt kiemelt feladatként számon tartó Polgári Védelem szerint ugyanis nagyon fontos, hogy az életmentés és a veszélyhelyzetek elhárítása ne csak a hivatásosok kiváltsága legyen. Ennek a tudásnak a szükségességére pedig jó bizonyíték a napjainkban előforduló tömegkatasztrófák egyre nagyobb száma. Az eseményt megnyitó Fodor Vince alpolgármester is azt hangsúlyozta, szomorú aktualitást ad a versenynek a néhány napja történt nagy erejű olaszországi földrengés, mely számos halottat követelt, és amelyben több százan váltak földönfutóvá. "Ilyenkor a legfontosabb az életmentés és a sebesültellátás tudománya, hiszen ennek megléte nélkül még nagyobb veszteségeket szenvedhetünk el. Szerencsére a srácok jó képzést kaptak és remélem ez a hagyomány csak egyre népszerűbb lesz az évek során" - tette hozzá a politikus.