Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Reneszánsz divatbemutató

A Szociális Munka Napján tartottak nyílt napot a XI. kerületi Budai Speciális Szakiskolában, ahol a tanulásban akadályozott fiatalok középfokú oktatását, szakképzését látják el. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakmák közül csak azokat oktatja az iskola, melyeket tanulóik el tudnak sajátítani, vagyis kevesebb elméleti és több gyakorlati képzést igényelnek.

Az iskola alaptevékenységéhez tartozik a tanulásban akadályozott (enyhe fokban sérült értelmi fogyatékos) diákok tanítása. Az intézményben úgynevezett "életre és munkavégzésre felkészítő osztály" működik, amely a fiatalok későbbi boldogulását kívánja segíteni. A szakiskolai szakképzés az OKJ szerinti szakmák elsajátítását szolgálja. Ezek a következők: ABC - eladó, asztalos, bőrdíszműves, burkoló, dísznövény-termelő, gépíró és szövegszerkesztő, házvezető/nő, kárpitos, kőműves, szerkezetlakatos, nőiruha-készítő, szobafestő - mázoló - tapétázó, parkgondozó.

Az iskola célja korszerű és tudományos alapokon nyugvó, továbbfejleszthető ismeret és szakmai tananyagok közvetítése. Feladatuknak érzik az itt tanuló diákokban kialakítani egymás másságának elfogadását és a társadalomba való beilleszkedés módját. A 9. -10. évfolyamon általános műveltséget megalapozó oktatásban részesülnek a tanulók, felkészítik őket az alapműveltségi vizsgatételre, egyénileg, képességeik szerint.

Ezen évfolyamokon készítik fel őket a fent említett szakmák elsajátítására, és a szükséges szakmai vizsgákra. Céljuk a szakképzésből kimaradó tanulók a társadalmi beilleszkedésre való felkészítés is. Segíteni kívánják a szülőket - az önkormányzattal együttműködve - gyermekük iskoláztatási problémáinak megoldásában és a védett munkahelyek létesítésével.

A november 12-én megrendezett nyílt napon minden egyes szakmába bepillantást nyertek az odalátogatók. Még bemutatókat is megtekinthettek a gyerekek által készített tárgyakból. A leglátványosabb elem az a divatbemutató volt, amelyet a reneszánsz év keretén belül a varró lányok készítettek és viseltek.

Gigi - Újbuda TV (2008. 11. 13.)