A pedagógusnap igazi globális ünnep, annak ellenére, hogy országonként eltérő időpontokban ünneplik meg.
Végigtekintve a különböző nemzetek pedagógusnapjait vajmi kevés összefüggést találunk az időpontok között. Hazánkban június első vasárnapján ünneplik a pedagógusnapot, Törökországban november 24-én, az Egyesült Államokban május első teljes hetének vasárnapján, Kínában szeptember 10-én; a sort persze a végtelenségig lehetne folytatni.
Újbudán már igazi hagyománya van a pedagógusok megünneplésének. Ilyenkor a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban várják a kerületi oktatási intézmények - bölcsődék, óvodák és iskolák - dolgozóit egy egész estét betöltő mulatságra. Így volt ez Június 6-án is, amikor az önkormányzat negyedszer látta vendégül a pedagógusokat - kerületen innen és határon túlról is.
Ugyanis a jeles nap alkalmából testvérvárosunk, Párkány óvónői is ellátogattak a rendezvényre. A magyar ajkú szlovák óvoda vezetője elmondta, igazi meglepetés volt számára, hogy ilyen nagystílűen ünneplik a pedagógusokat nálunk. Mint megjegyezte, Párkányban csak egy szolíd megemlékezéssel ünneplik a tanárokat március 8-án.
Az este jó hangulatáról az Irígy Hónaljmirigy, majd a Calypso együttes, végül pedig Bács Márton alpolgármester gondoskodott, aki ezúttal zenei tehetségét csillogtatta meg.
Gigi-Újbuda TV (2008. 06. 09.)