Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 1. csütörtök, Malvin

Osztályfőnöki órát tartott az államtitkár

Az első óra becsengetésekor a Gárdonyi Géza Általános Iskola 8.b. osztálya igencsak meglepődött, amikor Simicskó István sportállamtitkár lépett be a tanterembe. A kerület parlamenti képviselője uniós gyakorlatot követve tapasztalatait és intelmeit osztotta meg tinédzserekkel, akik ravasz kérdésekkel dolgoztatták meg a politikust.

Nemrég iondult az az Európai uniós program, melynek keretében 50 éven felüli állami tisztségviselők látogatnak el iskolákba, hogy egy rendhagyó osztályfőnöki óra alkalmával átadják élettapasztalataikat a fiatal generációnak. - annak kevésbé örülök, hogy ebbe az életkorba tartozom, annak viszont igen, hogy figyelmeztethetem őket, ne kövessék el az életben azokat a hibákat, amiket én elkövettem - tette hozzá az államtitkár, aki az éppen aktuális tananyagról, a II. világháborúról mesélt a diákoknak. Hamar áttért azonban más témákra, így a hungarikumok védelmére is felhívta a figyelmet.

 

Elmondta, az unióban minden térségből összegyűjtik a nemzethez kötődő értékeket, az élelmiszeripari és mezőgazdasági termékeket például közös listán tartják számon, amelyek nemcsak uniós jogi védelmet élveznek, de ezen termékek előállításához komoly forrásokra is pályázhatnak a gazdák. Ennek tudatában szomorú tény, hogy míg a franciák csak sajtból több mint 10-et tartanak számon a listán, addig tőlünk egyedül a Pick szalámi szerepel rajta magyar nemzeti termékként - jelentette ki Simicskó István, aki szerint ez rávilágít arra, hogy nem becsüljük meg eléggé nemzeti értékeinket.

 

Ha pedig már védelemről esett szó, az ifjúság védelmét is hangsúlyozta, akik egyre inkább ki vannak téve a globalizáció káros hatásainak. Kijelentette, a korlátlanul hozzáférhető információk között csak akkor szelektálhatnak sikeresen, ha egészséges értékrenddel bírnak.

 

T.D. - ÚjbudaTV (2013. 04. 26.)

 

További érdekességek: veledepul.ujbuda.hu