Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

Megemlékezés az őrmezei kopjafánál

2001 ősze óta emelkedik az Őrmezei Általános Iskola kertjében az Őrmezői Közakarat Egyesület által, Szent Gellért emlékét ápoló kopjafa. Felállítása óta sok ezren mentek már el előtte. Ez év őszén is megemlékeztek az iskola diákjai műsorukkal és Újkériné Diviák Mária igazgatónő köszöntőjével a mártír püspökről, jelezvén, hogy az iskola érezhetően magáénak érzi ezen emlékhelyet.

A megemlékezés vendége volt - az elmúlt évek hagyományát követve - Forgács Alajos, a Szent Gellért Plébánia lelkésze és Pető Viktória, az Őrmezei Református Misszió lelkipásztora. Ők főként a fiatalsághoz szóló gondolataikkal emlékeztek a mártír püspökre, annak szellemi örökségére.

A szervező civil egyesület alelnöke, Vendégh Zsolt a kopjafa régi magyar hitvilágot és középkori magyar gondolkodást ötvöző fafaragási motívumaira hívta fel a figyelmet. Az idő is kegyes volt az emlékezőkhöz, iskolásokhoz, óvodásokhoz, Őrmezőn élőkhöz, hiszen verőfényes napsütésben helyezhették el koszorúikat, virágaikat a méltóságteljesen emelkedő kopjafa tövéhez. Mely már évek óta Őrmező szerves részé képezi.