Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 28. hétfő, Simon, Szimonetta

Idén is elrajtolt az 5vös egyetemi futóverseny

Rekordszámú nevezés, különleges programok és jó hangulatú, ám csöppet sem kíméletes futás. Ez jellemezte a Lágymányosi Eötvös Napok keretein belül tizenkettedszer megrendezésre kerülő 5vös 5km futóversenyt, amelynek résztvevői a hagyományoknak megfelelően délután 5 óra 5 perckor rajtoltak az ELTE Lágymányosi Campusánál.
A szervezők az idei év versenykiírásában a középiskolásokat is célközönségül választották, továbbá ismét 3 egyetemista olimpikon - Cseh László, Joó Abigél és Sors Tamás - is beállt a futók közé, hogy teljesítse az 5 km-es távot. A jubileum jegyében meglepetések is várták a résztvevőket és az érdeklődőket. A több mint 600 fős mezőny több kategóriában is összemérhette tudását. Az ELTE SPORT Kft. által alapított Senior kategóriában immár másodszor indulhattak a 40 év feletti versenyzők.