Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 28. hétfő, Simon, Szimonetta

Honismereti tábor Albertfalván

Az Albertfalvi Keresztény Társaskör 2010 óta szervez Honismereti Tábort, melynek mottója: "Nem nőhet fel magyar gyerek anélkül, hogy ne látta volna a Szent Koronát, a Parlamentet, a magyarok fővárosát, Budapestet”. Az egy hetes tábort Kárpátalján élő 9-14 éves magyar gyerekek részére szervezik, melynek lebonyolításában a nagyszőlősi Ferences Misszió is nagy szerepet vállalt.
A társaskör a tábor begyik programjaként a Szent Mihály plébánia mellett szervezett bográcsozást, kézművés foglalkozást, és focikupát a határon túli gyerekeknek. A hitoktatókkal érkező kisdiákok többek között Nevetlenfaluból, Aklihegyről, Nagyszőlősről, Batáról és Királyházáról érkeztek Budapestre. A gyerekeket a Don Bosco Katolikus Általános Iskola tanulóinak családjai látták vendégül. A táborozó fiatalok kirándulásuk során megismerkedhettek a fővárossal, a magyar történelem és kultúra több tárgyi emlékével. A kulturális kiruccanás jelentőssége azért is nagy, mert a szórványban élő gyerekek oktatása a magyar vonatkozású tárgyakban esetleges és hézagos.