Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Gyakorlat teszi a mestert!

Csillogó szemmel és őszinte örömmel tapsolták meg őket.


Ez a közmondás jutott eszembe, amikor a XI. kerületi általános iskolák 3.4. osztályos tanulóit hallgattam a kerületi vers- és prózamondó versenyen. 


A helyszín a Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium volt, ahol azok a diákok mérték össze tudásukat, akik már az osztályukban, majd saját iskolájukban megmérettettek,s a legügyesebbnek bizonyultak.
A jó vers és prózai szöveg, vagy mese megtanulása, előadása tisztán és érthetően elsajátítható. Kitartást,szorgalmat és időt igényel. A 7 -8 éves kisgyereknek még segítségre van szüksége, először a szöveg választásakor, majd a megtanulás és előadás folyamatában . 


Tanítónénik, szülők,nagyszülők sejlenek fel egy-egy kiválóan eltalált, a szavaló személyiségéhez illő szöveg hallatán. Akinek nagyon biztos volt a szövegismerete,már-már a versenyizgalmat is feledve, kis előadóművészként tudott szerepelni. 


Hallottunk Varró Dánieltől,Petőfin át Weöresig modern és klasszikus verseket, s a népmeséktől Janikovszky Évától Lázár Ervinig prózai részleteket. 

A tanulók négy csoportban, négy helyszínen mérték össze tudásukat. 


Az, a már közhellyé vált mondat, miszerint a zsűrinek nehéz dolga volt, bizony itt is igaznak bizonyult. 


A döntés megszületett, az első helyezettek vers kategóriában:

 

Horváth Noémi /3.oszt./ a Bárdos Lajos Ált. Iskolából és Kocsis Krisztián /4.oszt./a Kerekerdő Ált. Iskolából,

 

míg próza kategóriában első helyezett lett:

 

Horváth Enikő /3.oszt./ a Bárdos Lajos Ált. Iskolából és Simon Kristóf /4.oszt./Kelenvölgyi Ált. Iskolából. 


A várakozó versenyzőtársak csillogó szemmel és őszinte örömmel tapsolták meg a helyezést elért társaikat. 


A tavaszi ünnepek,a húsvéti locsolóversektől a költészet napjának ünnepétől az évzáróig, még alkalmat adnak arra, hogy gyerekeink szerepeljenek. Minden egyes kiállásuk növeli az önbizalmukat, és segíti őket eljutni idővel a "mesterségbeli" tudásig.

Sigora Gyöngyi - Bethlen Iskola (2008. 02. 29.)