Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Együttműködési megállapodást kötött a Műegyetem és Újbuda önkormányzata.

Lehetőség az egyetemistáknak.

A megállapodást ünnepélyes keretek között Molnár Gyula polgármester és dr. Molnár károly az egyetem rektora írta alá február 22-én a Műegyetemen. 


A megállapodás értelmében Újbuda Önkormányzata lehetőséget biztosít az egyetemistáknak, hogy a gyakorlati ismeretek megszerzéséhez igénybe vegyék az önkormányzat intézményhálózatát, kutatásokat végezzenek Újbudán, illetve az Újbuda Önkormányzata által elkészíttetett felmérések, kutatások dokumentációk eredményeit megismerhessék. 


A BME ugyanakkor lehetőséget biztosít az önkormányzat számára, hogy az általa végzett, illetve elvégezhető kutatások, felmérések eredményeit felhasználja, illetve ezen túlmenően az egyetemen kutatásokat és felméréseket készítenek az kerület részére. 

Molnár Gyula polgármester és Molnár Károly rektor szerint az együttműködés része lehet a Szkéné színház jobb bekapcsolása a kerület kulturális életébe. Molnár Károly rektor szerint a megállapodás az egyetem fejlesztési terveit is előmozdítja. A tervek között említette például egy új kollégium felépítését. 


Molnár Gyula elmondta, hogy a megállapodás keretében az egyetemisták ötleteikkel, elképzeléseikkel új színt vihetnek a kerületi tervekbe, elképzelésekbe. 


Újbuda önkormányzata korábban már hasonló tartalmú megállapodásokat kötött a Corvinus Egyetemmel és az ELTÉ-vel, amely megállapodások eredményeiről már konkrét tapasztalatok vannak. Ezen megállapodások keretében a Corvinus egyetem diákjai már évfolyamdolgozatként a Bikás Park rendezésére illetve az M1-M7 autópályák kivezető szakaszára dolgoztak ki terveket, ötleteket.

Újbuda Önkormányzata (2008. 02. 26.)

 

Kapcsolódó cikkek:

Együttműködés a BME-vel (2008. 02. 25.)

 

Címkék: 
Kapcsolódó tartalmak: