Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Búcsú az épülettől

A Budai Középiskola 2004-ben három intézmény, a "Kossuth", a "Szigeti" és a "Táncsics" intézmények integrálódásával jött létre. Az iskola fenntartója, a Budapest Főváros Közgyűlése úgy határozott, hogy 2007-ben újabb intézményt csatol a már meglévőkhöz, mégpedig a kerületünkben működő Fényes Elek Közgazdasági Szakközépiskolát.


A Budai Középiskola 2004-ben három intézmény, a "Kossuth", a "Szigeti" és a "Táncsics" intézmények integrálódásával jött létre.

Az iskola fenntartója, a Budapest Főváros Közgyűlése úgy határozott, hogy 2007-ben újabb intézményt csatol a már meglévőkhöz, mégpedig a kerületünkben működő Fényes Elek Közgazdasági Szakközépiskolát. A Kőrösy József utca 3 szám alatti épület ez időtől kezdve telephelyként működött tovább a Budai Középiskola keretén belül. A következő tanévet viszont már ők is egy új helyszínen kezdik.

Az intézményben 1918 óta folyik középszintű kereskedelmi, közgazdasági illetve ügyviteli szakemberek képzése. Így még a régi épületben ünnepelhették az intézmény fennállásának 90., és az iskola egykori névadója születésének 200. évfordulóját is. A jelenlegi épületbe 1941-ben költözött át az iskola.

Dr. Ács Katalin, a Budai Középiskola igazgatója elmondása szerint nem az határozza meg az iskola jellegét, hogy milyen falai vannak, hanem a személyek és a szellemiség. Az, hogy más iskolákkal összefogva ilyen értékű iskola gazdagítja a többieket, az mindenképpen jót fog tenni a közös ügynek, az oktatásnak.