Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Atomoktól a csillagokig és Kutatók éjszakája az ELTE Lágymányosi campusán

A természettudomány iránt érdeklődőket várja az ELTE TTK Lágymányosi campusára a Kutatók éjszakáján.

Szeptember 25-én, csütörtökön lesz a nyitóelőadása annak a programsorozatnak amelyet az ELTE Fizika Intézetének kutatói tartanak. Az Atomoktól a csillagokig című előadássorozat már három éves, és kicsit a Mindentudás Egyetemére hasonlít.


Csütörtökön Dr. Vicsek Tamás a Biológiai és szociális mega-hálózatok klaszterezése címmel tart előadást amely lényegében arról szól, hogy miként teremthetünk rendet a biológiai és szociális kapcsolatok bonyolult hálózataiban. A statisztikus fizika egyik központi kérdése az, hogy ha egymással kölcsönhatásban álló elemekből létrejön egy nagyobb egység, akkor a nagyobb egység viselkedése leírható-e anélkül, hogy az egyes alkotóelemek viselkedését külön-külön leírnánk. A statisztikus fizika matematikai eszközei és a számítógépek fejlődése nyomán napjainkra már a bonyolultabb, élő alkotóelemekből álló rendszerek - baktériumtelepek, madárrajok vagy akár embercsoportok - vizsgálata is lehetővé vált.

Bevezetőt mond: Dr. Kürti Jenő, a Fizikai Intézet vezetője A napokban beindított genfi Szupergyorsítóról, az LHC-ről rövid ismertetőt tart Varga Dezső, az ELTE és a CERN munkatársa. Az előadássorozat következő témája az entrópia lesz, mely a világegyetem szerkezetét segíthet megérteni, erről október 9-én Dr. Patkós András beszél majd.

A program tehát szeptember 25-én, 17:00-kor kezdődik, az előadások helyszíne ELTE TTK lágymányosi északi tömbjében (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A), az Eötvös teremben (földszint 0.83 terem).

Másnap, pénteken, szeptember 26-án lesz a Kutatók éjszakája, melyen az egyetem megnyitja kapuit minden természettudomány iránt érdeklődő látogató előtt. A Kutatók Éjszakája az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló, egész napos fesztivál-jellegű eseménysorozat, melynek célja a kutatói életpálya és a tudomány népszerűsítése elsősorban a 10-18 éves diákok körében, valamint a tudományos eredmények népszerűsítése és a tudomány közelítése a társadalomhoz.

2008. szeptember 26-án Európa számos országában egy időben zajlanak majd tudományos-szórakoztató rendezvények a programsorozat keretében. Itthon, az Európai Bizottság támogatásával 15 városban több mint 300 érdekes, színes programmal várják majd az érdeklődőket a szervező intézmények. Bár a rendezvény elsődleges célcsoportja a 10-18 éves korosztály, a tervezett programok minden korosztálynak (0-100 éves korig) és mindenféle érdeklődési körű látogatónak rengeteg lehetőséget kínálnak a tudomány színes, játékos, érdekes és titokzatos csodáinak felfedezésére.

Csak néhány cím a teljesség igénye nélkül a Lágymányoson sorra kerülő előadásokból: "Pillantás a negyedik dimenzióba!", "Mitől döglik a mosógép, avagy a csapból is ásványvíz folyik?", "Dinoszauruszok a laboratóriumban" de este kilencig tart a "Kis éji kísérletkavalkád", megismerkedhetnek a GPS-el, a robotikával, és bárkiből lehet vulkanológus is. Az Etológia tanszék szabadtéri programokkal készül, az érdeklődők saját kutyáikkal is részt vehetnek viselkedéstesztes vizsgálatokban. Aki pedig maga is megismerkedne a kutatás terepi módszertanával annak nyuszit kell keresnie az egyetem területén, természetesen szigorúan tudományos alapon. A programokra regisztráció szükséges, amelyet a Kutatók éjszakája weboldalán lehet megtenni.

K.A. -Újbuda TV (2008. 09. 23.)

 

Kapcsolódó linkek:

Atomoktól a csillagokig előadássorozat
ELTE TTK Fizika Intézet
Dr. Vicsek Tamás előadása a Mindentudás Egyetemén
Kutatók éjszakája
ELTE Természettudományi Kar