Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

55 éves az Ádám Jenő Iskola

55 darab 5-ös dolgozat falba építve.

A Köbölkúti, vagy hivatalos nevén Ádám Jenő Általános iskola 5 évvel ezelőtt a mostaninál kerekebb évfordulót ülhetett, idén azonban több esemény is okot adott az ünnepelésre. Akkoriban egy díszes emléktábla került elhelyezésre az aula falán, amely mögött egy falba rejtett üzenetet is elhelyeztek a jövő számára. 


Az igazgatónő, Dr. Fürjes Lajosné elmondta, most kibontják a falat, és az üzenet helyére 55 darab 5-ös dolgozatot helyeznek el, hogy így később mindenki emlékezhessen az intézmény legjobbjaira. Az évforduló legjelentősebb momentuma azonban a szeptember óta zajló maratoni vers, -és prózamondó verseny eredményhirdetése volt. 

Az utolsó megmérettetésre éppen az ünnepség napján került sor, amikor a verseny nevéhez méltóan 240 órás döntőn vettek részt a gyerekek. A fárasztó megpróbáltatás után Bács Márton alpolgármester mondott beszédet, amelyben hangsúlyozta, rendkívül dicséretes, hogy az intézmény figyelmet fordít a szép olvasás és szövegértés fejlesztésére, hiszen a felmérések is súlyos hiányosságokat mutatnak ezen a területen. 


Emellett örömét fejezte ki, hogy a gyerekek motiválhatók a kulturális tevékenységekre, és nemcsak a tévé és az Internet köti le a figyelmüket. A díjátadáson az alsósok legnagyobb örömére a legjobbak hercegi és hercegnői kitüntetést és oklevelet kaptak.

T. D. - ÚjbudaTV (2008. 04. 09.)