Hozzátette: a károk mértékéről még nem tud nyilatkozni. Elmondta, hogy a tűz az iskola nem használt oldalsó bejáratánál lévő lépcsőfeljárónál keletkezett, ahol hajléktalanok telepedtek le. A bejárat mögötti, tárgyalónak használt szoba kiégett, az üvegek berobbantak, a tűz pedig a bejárat fölötti fa előtetőről terjedt át a szintén fából készül középső tetőre, ami ugyancsak leégett - közölte. Németh Erzsébet azt mondta, az oltásnál felhasznált víz sem veszélyezteti már az eszközöket, mert mindent igyekeztek letakarni.
Az alapítványi iskola gazdasági vezetőjének tájékoztatása szerint intézményükbe ötszázan járnak, és csak olyan diákokat oktatnak, akiknek már van érettségijük. A tűzoltóság közlése szerint hajnalban gyulladt ki az iskola épületének fa tetőszerkezete, amely mintegy 300 négyzetméteres területen kapott lángra.
gondola.hu - MTI (2008. 08. 23.)