Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 15. kedd, Teréz

Utcabált tartott a Kelensuli

Harmadik alkalommal rendezték meg a Kelensuli utcabált, és főzőversenyt a Kelenvölgyi Általános Iskola udvarán. Az iskola mindig is összetartó szülői közösséggel büszkélkedhetett, így nem csoda, ha három éve úgy döntöttek, minden ősszel együtt töltenek el egy felhőtlen napot.

Az intézmény mind a 16 tanuló csoportja képviseltette magát a rendezvényen, de az apukák, anyukák, nagyszülők sem hiányozhattak a társaságból. A rendezvényre a Magyar Vöröskereszt is kitelepült, hiszen a Kelensuli a Vöröskereszt referencia iskolája. - Az intézmény régóta humanitárius iskolánk, a 7-8. évfolyamban elsősegélynyújtókat képezünk - mondja Nagy Tibor a Vöröskereszt XI. kerületi szervezetének vezetője, aki a gyakorló ambu babán kívülVöröskereszt versenyautóját is elhozta a gyerekeknek, amely a hazai gyorsasági bajnokságban indul. Az utcabálon színes programokkal készültek a gyerekeknek, akik ping-pong, zsinórlabda, és tájfutó versenyen, arcfestésen és kézműves foglalkozáson vehettek részt.