Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Hetven éves a Kelenvölgyi Általános Iskola

A több mint 110 éves múlttal rendelkező, Újbuda ékköveként is emlegetett Kelenvölgy történetéről lenne mit mesélni. De nemcsak a múltja, a jelene is csodálatra méltó, hiszen az itt élők összetartozása példaértékű lehet minden közösség számára. Az elemi iskolai oktatás 1909-ben kezdődött meg a térségben, első iskolája 1911-ben került felállításra, amelyet a Kelenvölgyi Általános Iskola Kecskeméti József utcai felépítése után elbontottak. Ez az "új" épület viszont azóta, azaz 70 éve áll a gyerekek és persze szüleik szolgálatában.

A jubileumi ünnepség idén hét napig tartott és mindegyik más témára épült. Volt, hogy a művészet, volt, hogy a sport vagy éppen az ész került előtérbe, de igazából minden nap ugyanarról szólt: a teljesítményről, amelyet az intézmény az elmúlt évtizedek során nyújtott tanulói számára. Az ünnepi műsorra az egykori tanárok és igazgatók, valamint a kisdiákok is ellátogattak, akik zenés-táncos-verses produkcióval szórakoztatták a közönséget. Az eseményt Hoffmann Tamás polgármester nyitotta meg, aki elmondta, ritkán lehet tapasztalni olyan fokú lokális összetartozást az intézményekben, mint amilyet a Kelenvölgyi Általános Iskolában. Hozzátette nagyon fontos, hogy az iskolák múltját ne csak az odajáró diákok, hanem a kerületben élő lakosok is megismerjék, hiszen ezek az emlékek kötik össze Újbudát egy nagy egésszé, egy igazi családdá.