Köznevelés

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 6. péntek, Miklós

60+ Médiaműhely: Bővül az iskola

Különböző híradásokból évekkel ezelőtt értesülhettünk, hogy Újbuda egyik jó nevű iskoláját - az albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskolát - Újbuda Polgármesteri Hivatala ingyen átadta a Katolikus Egyháznak. Az iskolát azóta az Esztergom-Budapest Főegyházmegye tartja fenn.

Az iskola egy régóta fennálló problémáját oldja meg azzal, hogy építkezésbe kezdett. A régi igazgatói épületből kialakított ebédlő helyére építenek új, nagyobb befogadásra alkalmas épületet. Erről beszélgetek Sédyné Esztergár Klárával, az iskola igazgatójával.

Mi tette szükségessé ezt a bővítést?

Iskolánk már nagyon régóta foglalkozik azzal, hogyan biztosítsa a tanulók kényelmes ebédeltetését, tekintettel, arra hogy kicsi az ebédlőnk. Csak nagy odafigyeléssel és szervezéssel tudtuk megoldani az étkeztetést. Már régóta kértünk segítséget. Most kaptunk lehetőséget, hogy egy szép, tágas ebédlőt építsenek nekünk, amely átvételével - reméljük - megoldódnak ezirányú problémáink.

Csak ez az építkezés van az iskola területén?

Nem! Két tanterem kialakítási munkáit is végzik. Egy-két tanterem kicsinek bizonyult, ezért itt is bővítésen kellett gondolkodnunk. Iskolánk iránt korábban is nagy volt az érdeklődés, a most kezdődő tanévre is több tanuló jelentkezett hozzánk, mint az előző tanévben, ezért nagy örömmel vettük a tanterem bővítési munkálatokat.

Az új tanév kezdetére kész lesznek az építési munkák?

Sajnos az ebédlőt nem tudjuk még tanév kezdetére átvenni, így elég körülményesen fogjuk megoldani a tanulók étkeztetését. Lehet, hogy kis műanyag tálkákból - az osztályokban fogják elfogyasztani az ebédet diákjaink. Reméljük, hogy ezt a rövid kellemetlenséget megértéssel veszik tudomásul a diákok is, és szüleik is.

Ön, hogy látja, az egyházi iskolák után nagyobb a szülők érdeklődése?

Mint az előbb már említettem, a következő tanévet nagyobb létszámmal kezdjük. Ez egyben válasz is, hogy igen, a szülők sokkal nagyobb érdeklődéssel és bizalommal fordulnak a mi iskolánk tanítási rendjéhez.

Gratulálok az iskola fejődéséhez, bővüléséhez, és kívánom, hogy minél előbb megfelelő körülmények legyenek mind a tanároknak, mind a diákoknak.